A május elsejei hosszú hétvégén háromszáznál többen keresték fel a Vargyas-szorost. A természetvédelmi területen érvényes szabályokat hét év alatt a látogatók már megszokták, és a szemetelés is kevesebb – tudtuk meg az Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület elnökétől, Dénes Ildikótól.
A kirándulók szinte kivétel nélkül vigyáztak arra, hogy a hulladékot összegyűjtsék, a kijelölt helyeken helyezzék el, sőt, arra is akadt példa, hogy csatlakoztak az egyesület tagjaihoz, és a patak által partra sodort pillepalackok gyűjtésében segédkeztek. "Hét éve végezzük ezt a munkát, így a visszatérők már felhívják az új látogatók figyelmét a szabályok betartatására. Részben ennek is köszönhető, hogy a négy éve már partnerünknek tekinthető csendőrségnek egyszer sem kellett közbeavatkoznia rendbontás miatt. Hasznosnak érzem azt a kezdeményezést is, mellyel a környező falvak lakóit próbáljuk bevonni a szoros és a barlang megóvásába, értékeinek népszerűsítésébe" – nyilatkozta Dénes Ildikó. (hecser)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.