Az unió soros elnökségét betöltő Dánia pénzügyminisztere, Margrethe Vestager az Ecofin tanácskozásának végeztével tartott sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy "nagy haladást értek el, van már szerződéses szöveg, de még folytatni kell a technikai munkát" a dokumentumon. Vestager szerint a következő találkozóig, május 15-ig így mindenképpen várni kell.
A bizakodó nyilatkozatra azt követően került sor, hogy a vitában több miniszter hangsúlyozta: a megállapodás hiányának bejelentése a találkozó végeztével nagyon negatív üzenetet küldene a piacoknak és katasztrófával érne fel.
A dán pénzügyminiszter ugyanakkor nem tért ki a megállapodás összes részletére, arra hivatkozva, hogy túl sok kérdésről van szó. Mindenesetre megjegyezte, hogy a húsz vitatott pontból "egy sem maradt nyitva", minden kompromisszumot szövegbe foglaltak. Vestager a nap legvitatottabb témájára is utalt ezzel, vagyis arra, hogy egyensúly legyen az egységes piac tiszteletben tartása és a nemzetek rendelkezési szabadsága között a bankok tőkeszabályozásának szigorítását tartalmazó, nemzetközi Bázel III. megállapodás tekintetében.
A négy éve kezdődött nemzetközi pénzügyi válság tanulságaira épülő Bázel III. (a banki kockázatok csökkentésére a nyolcvanas évek végén kidolgozott bázeli szerződés továbbfejlesztett változata) kötelezően megemeli az úgynevezett tőkemegfelelési mutatókat, vagyis azt a (nagyobb kockázatú vagyonrészhez is viszonyított) készpénz- és értékpapír-tartalékot, amely biztosítja, hogy egy-egy pénzintézet nehéz időkben is talpon tud maradni.
A 2010-ben kidolgozott nemzetközi megállapodás értelmében az egyes országoknak maguknak kell gondoskodniuk arról, hogy az új szabályok 2019-re életbe lépjenek, így arról is, hogy a szükséges tőkeemelés (a szavatoló tőke növelése) jövőre megkezdődjön. Az Európai Unió azonban a nemzetközi megállapodáson belül saját tagországaira egységesebben vonatkozó szabályozást kívánna kidolgozni.
A szerdai találkozón a legnagyobb vitát az váltotta ki, hogy milyen mértékben lehetnek az egyes tagországok még szigorúbbak az előírásnál, azaz milyen mértékig engedjék még magasabb tőkemegfelelési mutatók előírását azoknak a tagállamoknak, amelyek tovább kívánnak menni a nemzetközi szabályozásnál.
Utóbbiak kicsiny csoportját Nagy-Britannia vezeti, amely – a világ egyik legnagyobb pénzügyi központját, a londoni Cityt is birtokló tagállamként – szeretne kellő rugalmasságot élvezni ezen a területen.
A Bázel III. megállapodás két százalékról hétre emeli a magtőkére vonatkozó tőkemegfelelési mutatót, és további 2,5 százalék elkülönítését vetíti előre a fellendülés időszakában. A brit delegáció és a hozzá csatlakozó más tagállamok azért kardoskodtak, hogy nemzeti hatáskörben ennél is magasabb tőkekövetelményeket határozhassanak meg. George Osborne brit pénzügyminiszter az ülés után azt hangoztatta, nem engedheti, hogy lazítsanak az uniós szabályozáson.
Az uniós illetékesek és más tagállamok azonban attól tartanak, hogy a túlságosan eltérő követelmények a verseny tisztaságát befolyásoló különbségekhez, a belső piac egységének csorbulásához vezetnek az unión belül, ezért határt kívánnak szabni a nemzeti rugalmasságnak.
A kirajzolódó kompromisszum szerint egyes tagállamok akár 3–5 százalékponttal is nagyobb tőkemegfelelési mutatókat írhatnának elő a nemzetközi szabályozásban szereplőnél, de három százalék fölött ehhez már előzetesen el kell nyerniük az uniós partnerek beleegyezését.
A most kidolgozandó szabályok az EU-ban több mint 8300 bankra vonatkoznak majd, és sokuk esetében eurómilliárdos nagyságrendű tőkeemelést követelnek meg.