Európában sem magától értetődő, természetes adottság a sajtószabadság, a kontinensen kelet és nyugat, illetve észak és dél között is egyre nagyobb különbségek mutatkoznak – hangzott el május 2-án Berlinben a Riporterek Határok Nélkül (RHN) nemzetközi újságíró szervezet pódiumbeszélgetésén.
A sajtószabadság világnapja (május 3.) alkalmából a Német Lapkiadók Szövetségével (BDZV) és a Német Újságíró Szövetséggel (DJV) közösen rendezett beszélgetésen Astrid Frohloff, az RHN szóvivője elmondta: a Föld lakosságának 80 százaléka olyan országban él, ahol nem érvényesül a sajtószabadság, és a világ népességének csupán 17 százaléka él olyan államban, amelyben teljes mértékben biztosított a sajtó- és a véleményszabadság. Európában sem természetes adottság ez, az északi országokban teljesen szabad a sajtó, viszont például Olaszországban vagy Görögországban romlik a helyzet.
Matthias Barner, a Német Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) közel álló Konrad Adenauer Alapítvány délkelet-európai médiaprogramjának vezetője kifejetette: nem csak Magyarországon, a térség más országaiban is súlyos problémák vannak, Romániában és Bulgáriában például a sajtó szabad, de nem független; a nagyvállalkozó oligarchák – akik körében szép számmal vannak a volt kommunista rendszer képviselői, akik politikai hatalmukat gazdasági hatalommá konvertálták –erős befolyást gyakorolnak a sajtóra, és a politika oldaláról is érezhető nyomás.
Stephan Russ-Mohl, az európai sajtó működését tanulmányozó European Journalism Observatory kutatóintézet vezetője hangsúlyozta: a sajtószabadság nem elvont fogalom, hanem a közösség boldogulásának fontos feltétele. Ezt mutatja az RHN-nek a sajtószabadság minősége alapján összeállított országrangsora és a korrupció ellen küzdő Transparency International nemzetközi szervezetnek a korrupció szintje alapján összeállított rangsora közti összefüggés. A két lista összevetése alapján látható: ahol nem érvényesül a sajtószabadság, vagyis ahol nem lehet nyilvánosan megtárgyalni a közösség problémáit, ott a korrupció szintje is magas.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.