Egyre népszerűbbé válnak a Kuvaszóban megrendezett Bardoc Községi Napok: Erdővidék minden szegletéből, sőt, a megye távolabbi részéről is százak vállalták az utazást egy kis önfeledt szórakozásért.
Valószínűleg igazuk is van, hiszen a rendezők által kiszemelt övezet önmagát ajánlja, jut elég hely a színpadnak, az itthoni, illetve az anyaországból érkezett együttesek rajongóinak, a lacikonyháknak és a sörsátraknak, s még a közlekedést sem zavarták.
Szombat délben a köpeci Hangafa ifjúsági fúvószenekar játékát követően Bardoc polgármestere, Balázsi Dénes mondott megnyitóbeszédet, majd a környékbeli néptánccsoportok léptek fel – Székelyszáldobosról a Kankalin, Erdőfüléből a Dobó, Bardocról a Kormos, Nagybaconból a Pásztortűz, illetve a Vargyas –, az esti órákban pedig Fejér Lilla, Tomy és a roma lányok, a Toxic, a DJ Stúdió, illetve a magyarországi Bikini lépett fel. A fennállásának harmincadik évfordulóját nemrég ünneplő rockegyüttes meghívása jó választásnak bizonyult, hiszen akár ezren is lehettek, akik a hűvös idő ellenére kitartottak, s a zenekarral együtt fújták a slágereket. A vasárnap délelőtti program a labdarúgás kedvelőit célozta meg, a gyermekeknek pedig kézműves-foglalkozásokat tartottak. Délután a baróti Tanulók Házának műsorát követően a vendégmeghívottak, a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes és a Csíkmadarasi Népi Zenekar lépett fel. Az est fénypontja a Csillag születik tehetségkutató két felfedezettje, "a mi" László Attilánk és Tabáni István szereplése volt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.