A gazdasági növekedés magasan tartása érdekében rövid időn belül be kell vezetni az eurót Lengyelországban — jelentette ki Donald Tusk, az új lengyel miniszterelnök a varsói parlamentben mondott tegnapi bemutatkozó beszédében.
Emellett a költségvetési hiány csökkentését, az államadósság növekedésének fékezését és a privatizáció felgyorsítását is célként jelölte meg. Tusk megerősítette szándékát, hogy 2008 végéig kivonják Irakból a lengyel katonákat. A végső döntés joga a hadsereg formális vezetőjeként Lech Kaczynski államfő kezében van, aki a katonai misszió folytatását támogatná.
Időlegesen bezárták a Sorbonne-t
A párizsi egyetemek rektorátusa hétfő reggelig bezáratta a Sorbonne-t, miután egy, a felsőoktatási intézmények autonómiáját előíró törvény visszavonását követelő diákcsoport többször megpróbálta elfoglalni az egyetem épületét. A tegnapi döntést megelőzően a Sorbonne biztonsági szolgálatának közbelépése ellenére a tiltakozó diákok összeverekedtek az oktatást fenntartani kívánó társaikkal. A diákok által hétfő óta elfoglalt rennes-i egyetemet a rendőrség ellenállás nélkül ürítette ki.
Összeült az ukrán parlament
Először ült össze tegnap az új összetételű ukrán parlament azóta, hogy a volt szovjet tagköztársaságban szeptember végén törvényhozási választásokat tartottak. Az ünnepélyes megnyitó után Viktor Janukovics miniszterelnök bejelentette kormányának a lemondását, a testület azonban az új kabinet megalakításáig a helyén marad. Bár a választásokon az oroszbarát Janukovics vezette Régiók Pártja nyerte el a legtöbb szavazatot, a vele rivális, nyugati irányultságú politikai erők együttesen több voksot kaptak, így várhatóan ők alakítanak majd koalíciós kormányt. Julija Tyimosenko Tömbje és a Viktor Juscsenko elnök mögött álló Mi Ukrajnánk — Népi Önvédelem mozgalom 228-at szerzett meg a 450 parlamenti mandátum közül. A két irányzat október közepén elkötelezte magát amellett, hogy ennek a minimális előnynek a birtokában koalíciós kormányt alakít.
Elsüllyedt egy óceánjáró
Jéghegynek ütközött és süllyedni kezdett egy óceánjáró az Atlanti-óceán déli részén, a 154 utast és legénységet szerencsésen kimentették. A baleset a Déli-Shetland-szigetek közelében történt. Az Explorer utasait két utasszállító hajó emelte ki a mentőcsónakokból. Az Explorer az argentínai Ushuaiából indult, és az Antarktisz déli része felé tartott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.