Kiváló eredményt értek el a hét végén a megyeszékhelyi KLG Racing kartingcsapat tagjai.
A Román Autósport Szövetség (FRAS) országos bajnokságának idei idénynyitó bukaresti fordulóján egyéniben egy első és egy harmadik helyezést szereztek, csapatversenyben pedig a dobogó második fokára állhattak. A csapat öt tagja és az őket kísérő szerelők számára ez volt a legnagyobb kitüntetés és elismerés, hiszen maguk mögött hagyhatták az ország több neves és nagy tapasztalatú kartingcsapatát.
Az N100-as kategóriában Dénes Leót elsőnek intették le, messze maga mögé utasítva mindkét futamon és az időmérő edzésen is az egész mezőnyt. Bokor Balázs ugyanebben a kategóriában harmadik lett, neki ez volt az első versenye a 100 köbcentis motorok csoportjában. Műszaki hiba miatt az időmérő edzésen egyetlen mért kört tudott futni, az első futamban egy kört sem tudott teljesíteni. A KZ2-es, 125 köbcentis, váltós géposztályban a KLG Racing színeiben Göncz Attila, Bereczky Tamás és Tokos Csaba versenyzett: egy ötödik, egy tizedik és egy tizenharmadik helyezést értek el. A FRAS-bajnokság történetében első alkalommal a KZ2-ben húsz pilóta állt rajthoz, a vérre menő verseny a futam egész ideje alatt tartott, nem hiányoztak a látványos balesetek, többen műszaki hiba miatt adták fel a versenyt. A következő fordulóra június első hétvégéjén kerül sor, a fővárosi AMC Kart pályán. (Bokor)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.