Sepsikőröspatakon megszületett az összefogás az RMDSZ és az EMNP között, az MPP ellenben lepaktált Silviu Ioachim polgármesterrel, és annak embereit, a négy évvel ezelőtt demokrata-liberális színekben indulókat tette tanácsi listájára – állítják az RMDSZ és a Néppárt helyi, illetve megyei vezetői.
Az MPP megyei elnöke azonban tagadja a vádakat, szerinte párttársai az utolsó percben cserbenhagyták, ezért jelöltek másokat tanácstagnak. Silviu Ioachimmal nem tárgyalt, és nem támogatják polgármesterré választását – hangsúlyozta Kulcsár-Terza József.
Rendszerváltó hangulat uralkodik Kőröspatakon, nem is annyira a pártok, sokkal inkább az emberek fogtak össze, hogy leváltsák a több mint két évtizede polgármesterkedő Silviu Ioachimot – mondta el Nemes Előd, az EMNP megyei elnöke, aki hangsúlyozta: a néppártiak támogatják az RMDSZ polgármesterjelöltjét, Kisgyörgy Sándort, de külön listával indulnak, s ezen szerepelnek az MPP korábbi tanácstagjai, sőt, helyi elnöke, Bedő Zsolt is. Utóbbi elmondta: utolsó pillanatig próbált kiegyezni Kulcsár-Terza Józseffel, a polgári párt megyei elnökével, szerettek volna MPP–EMNP közös listát állítani, ám nem sikerült. Kulcsár a megyei egyezségtől tette függővé a helyi megállapodást, amikor az nem jött létre, elérhetetlenné vált, sőt, azt is megtudták, hogy időközben tárgyalt Silviu Ioachimmal, amit utóbb letagadott. Ezért döntöttek úgy, hogy a néppárt színeiben indulnak – magyarázta Bedő Zsolt. Meglepődve vették tudomásul, hogy az MPP listájára felkerültek a jelenlegi polgármester hívei, azok, akik mostanáig demokrata-liberális tanácstagok voltak. A jelöltállítási határidő előtt egy nappal a helyi tanács ülésén bejelentették, hogy megválnak demokrata-liberális párttagságuktól, ám akkor még azt mondták, hogy azért, mert a Közösségért Polgári Egyesület színeiben kívánnak megméretkezni. "Árulónak nevezett bennünket, mert tárgyaltunk az RMDSZ-szel, ő pedig a tudtunk nélkül paktumot kötött a DLP–Roma Párt koalícióval" – mondta el Bedő Zsolt.
Kulcsár-Terza József szerint azonban egészen másképp történtek a dolgok, utolsó percben hagyták cserben párttársai, az MPP helyi elnöke, Bedő Zsolt és az alakulat színeiben megválasztott tanácstagok "átpártoltak a hatalom oldalára, nem gondoltak a választások utáni időszakra". Két-három nappal a listák leadásának határideje előtt tudták meg, hogy átálltak az EMNP-be, nem volt más választásuk, új embereket toboroztak, így kerültek listájukra azok a magyar jelöltek, akik korábban a DLP színeiben jutottak be a helyi tanácsba – idézte fel a történteket. Cáfolta, hogy nem lett volna elérhető – "folyamatosan az irodában voltam, minden telefonhívásra válaszoltam" – és azt is, hogy lepaktált volna a település jelenlegi román polgármesterével: "Nem tárgyaltam Silviu Ioachimmal, és szóba sem jöhet az, hogy őt támogatnánk" – szögezte le Kulcsár-Terza József.
A 98 százalékban magyarok lakta Kőröspatakon húsz éve Silviu Ioachim a polgármester, aki több politikai alakulatban megfordult már, legutóbb a Demokrata Liberális Pártot választotta. A magyar pártok leváltása érdekében fogtak össze, úgy értékelték, együtt lehet esélyük "visszaállítani a magyar életet" a Sepsiszentgyörgy közelében fekvő községben. Az MPP nem csatlakozott az RMDSZ–EMNP paktumhoz, de nem indított saját polgármesterjelöltet. Az önkormányzati képviselői mandátumokért Kőröspatakon öt párt verseng.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.