A múlt héten beiktatták Áder Jánost, Magyarország új köztársasági elnökét.
Első, nagy meglepetést és visszhangot keltő beszédével egy autonóm, karakteres politikust sejtetett, aki valóban szeretné megtestesíteni a nemzet egységét, és határozottan középre pozicionálta önmagát, méltatta az európai értékeket, tisztelettel emlékezett nagy elődeire, Göncz Árpádra, Mádl Ferencre, Sólyom Lászlóra, élesen kikelt a magyar politikát két évtizede mételyező ellentétek és a kettős mérce ellen. Mindez világosan mutatta, hogy Áder másfajta elnök szeretne lenni, mint a plagizálás botrányába keveredő Schmitt Pál. Azóta egy interjúban kifejtette, hogy ő nem lesz egy "önjáró töltőtoll", természetesen az általa is megszavazott Alaptörvény szellemében ténykedik majd, de ez nem jelenti azt, hogy mindent aláír. * Továbbra is a bulvárlapok címoldalán Gyurcsány Ferenc állítólagos plágiumbotránya. Azóta előkerült volt sógorának dolgozata, de az övé még nem. Egyelőre tehát csak a gyanú árnya kereng a volt kormányfő feje körül, összehasonlítani nincs mivel volt sógora dolgozatát, de nagyon furcsa, hogy a kettő címe azonos. Gyurcsány az ATV-ben politikai támadásról beszélt, és kikérte magának az alaptalan vádakat, pereket helyezve kilátásba, szavai szerint ő tudja az igazságot, ő nem plagizált. * Nyilatkozott a hét közepén Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásairól: reméli, hogy a Baroso–Orbán megbeszélések után elhárultak a politikai akadályok, és a tárgyalásokat őszre meg lehet végre kezdeni. * Hét végén lemondott Réthelyi Miklós professzor, a nemzeti erőforrás minisztériumának vezetője, ehhez a tárcához tartozik az egészségügy, az oktatás, a művelődés, a környezetvédelem... Réthelyi kifejtette: ő eleve két évre vállalta a munkát, nagy kihívást jelentett beindítani a mamut minisztériumot és összehangolni a tárcák munkáját, de most politikailag elkötelezett miniszterre van szükség. Utóda Balogh Zoltán lesz, aki karakteres, ismert politikus, elsősorban a szociális kérdések és az emberi jogok érdeklik. Más cserékről is beszélnek, rebesgetik, hogy Szőcs Gézát, a kulturális tárca élén L. Simon László vagy Halász János válthatja, de itt még nincs döntés.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.