Hathetes csecsemőt temettek Orbaiteleken. A temetés előtt a faluban azt beszélték, hogy füst- vagy talán vízmérgezéstől halt meg. Aztán a halottkém látlelete alapján kiderült, hogy tüdőgyulladása volt.
A kis Tünde Katalin október elsején született, Pál Ferenc és Kinga harmadik gyermeke volt. Szülei nem kereszteltették meg, mint ahogy másik két testvérét, a hároméves Norbertet és az egyéves és két hónapos Renátát sem tartották keresztvíz alá. Reformátusok, de gyermekeik (még) pogányok, ami az egyház szemszögéből nagyon nagy baj.
Amikor a temetés ügyes-bajos dolgait intézték, az egyház Józsa Ferenc presbiter által tudatta a szülőkkel — akik a kepét is kifizették utólag —, hogy elhunyt gyermeküknek nem jár szokásos gyászszertartás és harangozás sem. A beszolgáló lelkész a sírnál ugyan elmondja a vigasztaló imát, de a koporsót nem kísérheti a halottasháztól a temetőig.
Uram, Istenem! Mit vétett ez az ártatlan kisded, aki az egyház tanítása szerint a Te teremtményed, még akkor is, ha pogány?! Miért nem lehet egy bűnben született, de bűnt el nem követett, ártatlan gyermekért harangozni? Miért nem lehet ugyanúgy eltemetni, mint egy bűnös halandót? Miért kell a szülők mulasztásáért az elhunyt gyermek kegyeletét bántani?
E kérdéseket feltettük az orbaiteleki református gyülekezet presbiterének, Józsa Ferencnek is, aki elmondta: a gyülekezet nemrég pap és kántor nélkül maradt. Mindketten úgy távoztak a faluból, hogy még a parókia kulcsát sem hagyták hátra. Mivel a presbiter egyedül nem dönthet, felhívta nt. Szőcs Lászlót, a Kézdi-orbai Református Egyházmegye esperesét, és ő rendelkezett a temetés módjáról. Isten szolgáját mi is felhívtuk, és arra kértük: indokolja meg döntését. Mivel a csecsemő pogány volt, nem tartozott az egyház tagjai közé, s az egyházon kívülieknek nem lehet harangozni, ,,mert a harang az egyház tulajdona" — mondta az esperes. Ugyanezen okok miatt az egyház szolgáltatásaiban sem részesülhet. Később az esperes visszahívott, és közölte: időközben beszélt a kolozsvári püspöki hivatallal, és felettesei engedélyezték, hogy ebben az egy esetben harangozzanak, de a pap csak a sírnál tarthat temetési szertartást. Furcsa és megdöbbentő magyarázat, de ha az esperes mondja…
Mivel ilyen eset máshol is előfordulhat, megkérdeztük más református lelkészektől, ők miként cselekednének hasonló helyzetben. A papok egybehangzó véleménye az volt, hogy a református egyház nem kirekesztő, hanem befogadó egyház, így emberi módon járnának el. Megtagadni a harangozást középkori szokás — mondta az egyik lelkész —, és egyébként nem a halottnak harangoznak, az ige alapján mondott imát sem a halottnak mondják, hanem a hátramaradt gyászoló család és a gyülekezet vigasztalására. Amúgy az egyház törvényeiben sehol sincs olyan rendelkezés — mondják az avatottak —, amely megtiltaná a harangszót egy megkereszteletlen gyermek halálakor. Józsa Ferenc teleki presbiter szerint a püspökségnek e kérdésben állást kellene foglalnia, azt egy körlevélben minden gyülekezet presbitériumával ismertetni, mert milyen dolog az, hogy most kivételesen megengedték a harangozást, s ha még egyszer, ne adj’ Isten, ilyen esettel szembesülnek, akkor ismét nem tudják, miként járjanak el?
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
