Egyfordulós, egyéni választókerületes többségi választási rendszer bevezetését szavazta meg tegnap a szenátus a Szociál-Liberális Szövetség szorgalmazására. Az új hatalom azt szeretné, ha a győztes mindent visz elvén alapuló rendszert már az őszi választásokon alkalmaznák. Ehhez a képviselőháznak is el kell fogadnia a jogszabályt, a jelek szerint azonban ott is rendelkeznek a szükséges többséggel. Az RMDSZ szerint az új rendszer a romániai magyarság parlamenti képviseletének csökkentéséhez vezethet.
A Crin Antonescu és Victor Ponta, a Szociál-Liberális Szövetség társelnökei által beterjesztett módosítást a felsőház tegnapi ülésén 77 szenátor támogatta, kilencen ellene szavaztak, 17-en pedig tartózkodtak. Az új rendszer lényege, hogy az a jelölt juthat mandátumhoz, aki körzetében a legtöbb szavazatot gyűjti össze, megszűnik tehát a töredékszavazatok visszaosztása.
Victor Ponta miniszterelnök azzal érvelt a jogszabály módosítása mellett, hogy az új voksolási rendszer megakadályozhatja a szélsőséges pártok parlamentbe jutását. Az RMDSZ a törvénymódosítás elutasítását kérte. Markó Béla RMDSZ-es szenátor a vita során kifejtette: egy olyan sokszínű és kiterjedt országnak, mint Románia, arányos választási rendszerre van szüksége, hogy valamennyi helyi közösség képviselve legyen a parlamentben. Cristian Rădulescu, a Demokrata Liberális Párt szenátusi frakcióvezetője a voksolást megelőzően bejelentette: szenátoraik tartózkodni fognak, hiszen a kormánypártok által javasolt törvénytervezet komoly alkotmányossági aggályokat vet fel. Szerinte a módosított választási rendszer alapján a szavazatok 45 százalékát begyűjtő párt a mandátumoknak akár a 80 százalékát is megszerezheti, és ez alaptörvénybe ütközik.
A Háromszék érdeklődésére Márton Árpád RMDSZ-es képviselő leszögezte: a házszabályt megszegve fogadták el a módosítást, ráadásul az alkotmányellenes, egyrészt azért, mert sérül a reprezentativitás elve, másrészt pedig azért, mert az alkotmánybíróság egy korábbi döntése kimondja: tizenkét hónappal a voksolás előtt nem szabad lényegesen módosítani a választási rendszert, márpedig most éppen az történt. Szerinte az új rendszer egyértelműen hátrányos a magyarság parlamenti képviselete szempontjából, a visszaosztás hiánya miatt ugyanis elvesznének azok a magyar szavazatok, ahol a magyarság nincs többségben – példaként Kolozs, Máramaros, Brassó, Arad megyét említette –, de Bihar, Szatmár, Szilágy, Maros megyében is kevesebben jutnának be a törvényhozásba. Ráadásul – mivel érvényben marad az ötszázalékos bejutási, illetve az alternatív küszöb – előállhat az a helyzet, hogy olyan helyen, ahol a magyarság tömbben él, egy magyar jelölt megszerzi a voksok 75–80 százalékát, de ha a pártja országos szinten nem éri el a szükséges eredményt, akkor a jóval kisebb szavazatszámot összesítő román jelölt lehet a befutó. A képviselő szerint olyan abszurd helyzet is előállhat az új rendszer nyomán, hogy egy párt megszerzi országosan a szavazatok 25 százalékát, de egyetlen egyéni választókerületben sem végez első helyen a jelöltje, így ez az alakulat nem kerülhet be a parlamentbe.
Márton Árpád szerint az RMDSZ az alkotmánybírósághoz fordul, ha a képviselőházban is megszavazzák a törvényt, ehhez azonban szükségük lesz a demokrata-liberálisok támogatására is az óváshoz kellő aláírások biztosítása érdekben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.