Politikailag normális, hogy egy hatalmon levő párt érdekeit érvényesítse, de nem korrekt a választási módszert megváltoztatni a voksolás előtt fél évvel – mondta Tamás Sándor, utalva arra, hogy a szenátus kedden megszavazta az egyfordulós, egyéni választókerületes többségi választási rendszer bevezetését.
Az RMDSZ háromszéki elnöke úgy véli, a változtatással a romániai magyarság képviselete a parlamentben valószínűleg nem csökken, de átrajzolódik. A Székelyföldön, a Partiumban erősödik a törvényhozói képviselet, míg azokban a megyékben, ahol kisebbségben a magyarság – például Brassó, Máramaros, Arad –, nem lesz parlamenti képviselet. Ez ugyan a tömbmagyarság megerősödését jelenti, de egészében nem jó – vélekedett.
Borboly Csaba Hargita megyei RMDSZ-elnök egy másik veszélyre hívta fel a figyelmet: az ilyen erőszakos fellépések, a magyarellenes hangulat a Székelyföld esetében visszarendezheti a kezdeti sikereket a magyar–román párbeszédben. Elmondta, a Hargita megye északi részében levő románságnak jó ideje magyarázzák, mennyi előnyük származhat abból, hogy a Székelyföldön élnek, s mire kezdenék megérteni, a nacionalista politika mindent lerombol. "Látható, mi történik, amikor nincs magyar politikai erő, amely beleszólhat a bukaresti történésekbe: bármi visszafordítható" – fűzte hozzá Tamás Sándor.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.