Zsúfolásig telt a kézdivásárhelyi Vigadó földszinti terme kedd délután: az egykori Csiszárfürdővel kapcsolatos fényképekből és egyéb tárgyi emlékekből nyílt kiállítás a fürdőt alapító Csiszár Dénes ükunokái, Johann és Péter Ferenc Taierling szervezésében.
A Taierling fivérek múlt év szeptemberében hirdettek pályázatot régi fényképek, újságcikkek, képeslapok vagy élménybeszámolók beküldésére. A tárlatot a család tulajdonában található tárgyakból, valamint a pályázatra beérkezett anyagokból állították össze. Ugyanakkor a fürdő felújítási terveit is megtekinthették az érdeklődők.
Johann Taierling a jövendőbeli tervek kapcsán elmondta: május végén megkezdik a hideg medencék felújítását, és remélhetően augusztus elején lehet már fürödni a fagerendás medencékben. A kivitelezésbe önkénteseket is be szeretnének vonni, akik hétvégeken kalákában járulnának hozzá a munkálatokhoz. Azt is közölte, hogy induláskor a fürdés ingyenes lesz, majd karbantartásra szimbolikus összeget kérnek érte.
A kiállításmegnyitó végén a házigazdák Bálványosfürdőről hozott friss borvízzel kínálták meg az érdeklődőket. A rendezvényt a Vigadó előcsarnokában korabeli viseletekből és fürdőruhákból álló divatbemutató tette színesebbé.
A Régi emlékek Csiszárfürdőről című kiállítás négy hétig tekinthető meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.