A Kárpát régió üzleti hálózat létrehozása szerepelt többek között a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) gazdaságfejlesztési és önkormányzati szakbizottságának tegnapi budapesti ülésén.
A nemzetpolitikai államtitkárság közleménye szerint a testület Magyarság Házában tartott ülésén Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára, a szakbizottság elnöke beszámolt a Kárpát régió üzleti hálózat létrehozásáról, amelynek részeként Kolozsvárott május 4-én meg is nyílt az első iroda. A hálózat létrehozása rendkívül fontos az egységes Kárpát-medencei gazdasági térség megvalósítása szempontjából; működésében integráltan jelenik meg a kamaráknál fellelhető szakmai tudás, valamint a Nemzeti Külgazdasági Hivatal által képviselt kormányzati szándék és eszközrendszer.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár ismertette a Határtalanul program kibővítését, amelynek értelmében immár a gimnazisták is részt vehetnek az osztálykirándulásokon. A helyettes államtitkár az ülésen bejelentette, hogy a Külhoni magyar óvodák éve program részeként a horvátországi Kopácson elindult az a Kárpát-medencei körút, amelyen külhoni magyar településeken a magyarországi jó óvodapedagógiai gyakorlatokat mutatják be. A helyettes államtitkár tájékoztatta a Máért szakbizottsági tagokat a Kárpát-medencei jogsegélyszolgálat közeljövőben történő elindulásáról, amelynek létrehozására az Országgyűlés tavaly decemberben 50 millió forintot szavazott meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.