Vigyázni kell a gyermekek lelkére, tanítani, nevelni kell őket, mert ők a jövő – szólt az egybegyűltekhez Incze Sándor nyugalmazott református esperes a nemrég Sepsiszentgyörgyön tartott bibliahetes bemutatón.
A hollandiai KOEN Alapítvány 2012-re Ezt látnod kell! címmel foglalta össze a nyári vakációs bibliahét programját, aminek alapján Háromszéken több mint hetven csoportban tartják a foglalkozásokat, ennek bemutatása mellett az alapítvány húszéves romániai jelenlétét is ünnepelték.
Volt idő, amikor bujkálni kellett, ha jöttek a holland testvérek, ma már az általuk kidolgozott program és módszertan szerint tanítjuk gyermekeinket – emlékeztetett Incze Sándor, aki kezdetektől fogva bábáskodott a holland partnerkapcsolatok háromszéki megjelenésénél. A KOEN betűszó a Kinderwerk Oost-Europa, Nederland (Kelet-európai Gyermekmunka, Hollandia) elnevezésből származik, magyarul ellenben van egy másik olvasata is, Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány. Ez a civil szervezet minden évben bibliahetes programot állít össze a gyermekek számára, eljuttatja a gyülekezetekbe a magyar nyelvű munkafüzetet és egyéb segédanyagokat. Háromszéken a Sepsiszentgyörgyön működő KOEN-csoporthoz több mint ötven közösség tartozik, nyaranta ugyanazon program alapján tartják a gyermekbibliaheteket, az erdővidéki csoport legalább tizenöt gyülekezetbe, iskolába juttatja el a játékos tanulnivalót.
A Gyöngyvirág utcai református gyülekezeti központban tartott bemutatón a szervezők énekkel, a bibliahét napjaira ajánlott témákhoz kötődő szövegekkel várták a lelkészeket, vallástanárokat, önkéntes fiatalokat, akik majd saját gyülekezetükben, iskolai csoportjukban ismertetik a programot.