Múlt héten Hová mensz? című CD-jét bemutató koncertkörúton járt Magyarországon a sepsiszentgyörgyi Kalagor zenekar, mely úgy megszerettette a moldvai csángó muzsikát és táncokat a budapesti, tököli, budaörsi, sóskúti, etyeki és martonvásári közönséggel és táncházas közösséggel, hogy jövőre is visszavárják őket.
Bodó-Bán Enikő néptáncpedagógus, a sóskúti koncert házigazdája azt írja szerkesztőségünkbe eljuttatott levelében: minden koncert és táncház egy-egy mise volt a közönség számára, melyeken a sepsiszentgyörgyiek a moldvai kultúrát tisztelték, dicsőítették és magasztalták. Kelemen István, Érsek Csaba és Csibi Szabolcs (felvételünkön balról jobbra) együttesét az etyekiek nem minden előzmény nélkül fogadták, a közönség emlékezett a sepsiszentgyörgyi Tilinka zenekar (Kovács István, Melkuhn Róbert és Ségercz Ferenc) évekkel ezelőtti fellépésére, mely szintén moldvai zenét muzsikált.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.