Ma már végzősök azok a diákok, akik a Rara Avis Madártani Egyesület legelső, madarak és fák napjához kapcsolódó rendezvényén részt vettek, és a szervezők értékelése szerint a 2000-ben elindított mozgalom elérte célját: az óvodákban, iskolákban kiemelten foglalkoznak a környezetismerettel, természetvédelemmel.
A sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban tegnap délelőtt immár tizenkettedik alkalommal ajándékozott madáretetőt Kelemen László egyesületi elnök, melyet ezúttal a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai állíthatnak fel iskolájuk udvarán.
Az ünnepet a Sebestyén Lajos zenetanár által alapított Gyűszűvirág együttes korhű öltözetben, reneszánsz dalokból válogatott előadása tette teljessé.
1902-ben Párizsban az európai országok egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében, s ugyanabban az évben, a világon elsőként Magyarországon Chernel István ornitológus szervezte meg a madarak és fák napját – ehhez a programhoz csatlakozott 2000-ben a Rara Avis egyesület, és azóta évente megszervezi az ünnepséget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.