Németországban az adóbevétel a szakértői becslésekkel feltérképezhető jövőben minden évben rekordot dönt, és már 2013-ban meghaladja a 600 milliárd eurós határt – jósolja jelentésében az úgynevezett adóbecslési munkacsoport.
A szövetségi kormány, a tartományi kormányok és kutatóintézetek szakértőiből álló, mintegy harmincfős testület félévente készít becslést arról, hogy miként alakulhatnak az adóbevételek a következő öt évben. Ez az egyik kiindulópont a költségvetés tervezésében.
A testület elemzése szerint a szövetségi állam, a tartományok és az önkormányzatok összesített adóbevétele a rekordnak számító tavalyi 573,4 milliárdról az idén 596,5 milliárdra emelkedhet, jövőre pedig átlépheti a 600 milliárd eurós határt, összesen 618,1 milliárd euró lehet.
A legutóbbi, tavaly novemberi becsléshez képest a vizsgált időszak egészét tekintve a növekmény 29,4 milliárd euró, vagyis a tavaly őszi jelentésben vázolt jóslathoz képest ennyivel több adóbevétel keletkezhet 2016-ig bezárólag.
Az elemzés szerint az adóbevételek mindenekelőtt azért emelkednek évről évre egyre magasabbra, mert minden korábbinál többen állnak munkaviszonyban. A következő időszakban még tovább javul a foglalkoztatási helyzet, így egyre szélesebb a személyi jövedelemadót fizetők köre, miközben a cégek is egyre több társasági adót fizetnek be.
Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter a jelentéssel kapcsolatban kiemelte: az utóbbi időszakban rendre nagyobb volt a munkacsoport által előre jelzett többlet, ami óvatosságra intő fejlemény. Az adatok azt mutatják, hogy a berlini vezetés megfelelően állította össze a hiány- és adósságcsökkentő, illetve gazdaságösztönző intézkedések keverékét, ugyanakkor a változatlanul feszített államháztartási helyzetben adósságcsökkentésre, nem pedig kiadásnövelésre kell fordítani az adóbevételi többletet.(MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.