Hét végén zajlott a megyeszékhelyen a Háromszéki Műszaki Tudományos Társaság XXI. találkozója. A megyében első alkalommal tudományos szintű, magas színvonalú előadások hangzottak el az életteret biztosító "talpalatnyi földdel" kapcsolatosan.
A szakmai konferencián, sajnos, nem vett részt az a réteg, amely a földből él: a földműves társadalom. Számos színvonalas előadás hangzott el olyan előadóktól, akik a talajvédelem és a termőföld egészséges felhasználása terén jelentős kutatási eredményeket értek el.
A föld, a talaj, az élettér itt van, de nem érintetlenül. A túlzott műtrágyázás, vegyszerezés, a helytelenül alkalmazott agrotechnika károsítja a talajt – az utolsó másodpercekben vagyunk, hogy ezt a folyamatot megállítsuk. A talajt, földet örököltük, hogy gyerekeinknek, unokáinknak adhassuk át – hangzott el.
Ahogyan nincs fölösleges eső, nincs rossz talaj sem, csak esetlegesen rossz gazda. A biotechnológiai eljárásokat, génmanipulációt óvatosan kell végezni, gondolva az előre nem látott következményekre is. A pityóka utóbbi években tapasztalt csődje is mutatja, hogy össze kell fogni, saját terményeinket kell fogyasztani, feldolgozni. A szakembereknek, civil és szakmai szervezeteknek ebbe az irányba kellene lépniük – vonhattuk le a következtetést az előadásokból.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.