A brassói Mattis-Teutsch Jánosról elnevezett művészeti líceum újabb tanulmányutat szervezett május 10-én Sepsiszentgyörgyre, ahol a helyi galériákat, köztéri szobrokat, képzőművészeti kiállítótermeket látogatta sorra.
Így került a listára a Magma kortárs kiállítótér, a Lábas Ház pincegalériája és kiállítóterme, és végül a napokban felavatott Szent György-szobormásolat megtekintése is.
A közel negyven tagot számláló művészetis diákcsoport első állomása a főtéri Magma kiállítótér volt, ahol Vetró Barnabás az eddigi eseményekről tájékoztatta őket, felvázolta a futó projekteket, és a közeljövő terveiről is beszélt, majd a jelenlegi kiállításról ejtett néhány szót. A líceum három vezetőtanára – Anamaria Tudor, Adrian Timar és jómagam – a látott installációkat elemezte, míg az architektúra- és belső tervező szakos diákok szorgosan jegyzeteltek és fotóztak. Ezt követte a Lábas Házban kiállított alkotások megtekintése, elemzése. Délután rövid szabad program következett, amikor a csapat egyik fele megtekintette a Székely Nemzeti Múzeumot, míg mások a városnézést választották.
VETRÓ B. SEBESTYÉN ANDRÁS
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.