FUNKCIÓBAN MARADT NÉHÁNY MAGYAR. Meghagyta tisztségében az új kormány az RMDSZ több államtitkárát, emellett megőrizhették posztjukat más magyar kormányzati tisztségviselők is – járt utána a Hírhatár.
Az oktatási minisztérium honlapja szerint államtitkár maradt Király András, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke, és állítólag az új kormánynak nem is áll szándékában leváltani őt, az idei érettségi megszervezését bízná a magyar szakemberre. Továbbra is a gazdasági minisztérium államtitkára Borbély Károly, illetve államtitkári rangban az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője maradt Markó Attila. Utóbbi bizonyosan megőrizheti posztját, mert a 2009-es kormányváltáskor is a helyén maradhatott. Az RMDSZ honlapja szerint nem távolították el tisztségéből Szabó Ilonát, a környezetvédelmi tárca erdészeti igazgatóságának helyettes vezetőjét, és a fejlesztési minisztérium tanácsosa maradt Olosz Szabolcs. Nem kellett távoznia Vámos Miklósnak, a vallásügyi államtitkárság jogtanácsosának sem.
A RÉGIÓSÍTÁS ÚJ VESZÉLYE. Komolytalan és veszélyes kezdeményezés az új kormány régióátalakítási terve – vélik a szakértők. Az új kabinet, a Demokrata Liberális Párttal ellentétben, nem óriásmegyéket hozna létre, hanem megtartaná a jelenlegi 41 megyét, és létrehozná az azok fölötti struktúraként működő régiókat. Kialakításuknál azonban mind a kulturális, mind a földrajzi követelményeket figyelmen kívül hagyja. A Victor Ponta vezette kormány Székelyföldet három különböző régióba tagolná: Hargita megyét Moldvához, Maros megyét Szatmárhoz, Máramaroshoz és Besztercéhez, Kovászna megyét pedig Szebenhez és Brassóhoz sorolná. (Erdély Tévé)
KAKASVIADAL LEGMAGASABB SZINTEN. Legmagasabb szinten folyik a csetepaté, ki képviselje Romániát az Európa Tanácsban, a miniszterelnök vagy az államfő. Mint emlékezetes, eddig Traian Băsescu maga jogának tekintette az ország nemzetközi képviseletét, most Victor Ponta készül e szerep betöltésére. Az alkotmány e kérdésben képlékeny, de tény: az Európa Tanács nem fogadja el a kettős képviseletet. Tehát valamelyiknek engednie kell. Băsescu aligha hajlandó erre, és az alkotmánybírósághoz kíván fordulni. (Puterea)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.