Kedvezett volna az időjárás a mulatni vágyóknak, csak éppen ők nem igyekeztek a rendezvényre, esténként még a koncertek sem jártak le, amikor már szinte kiürült a főszínpad előtti tér.
Szombaton és vasárnap is jól jártak a gyermekek, akik számára a vargyasi Rika Egyesület kézművessátrat rendezett be, a sepsiszentgyörgyi Regös Egyesületnek köszönhetően pedig "mesebarangolásban" lehetett részük. No meg ott voltak a vásárosok is, akik arcfestéstől kezdve ugrándozón át gumicsúszdáig mindenféle játékkal álltak rendelkezésükre. Kedvezett a program a sportszeretőknek is: a pumpaházi tónál a Rika Sporthorgász-egyesület szombaton horgászversenyt szervezett, vasárnap a gyermekeknek szánt ügyességi vetélkedőt követően a 70-es, 90-es évek labdarúgóinak részvételével szerveztek gálát, a Székely Góbé borospince udvarán pedig őseink életmódjába lehetett betekinteni az íjászat révén. A kulináris élvezetekre vágyók főzőversenyen vehettek részt, de a kóstolgatókat is szívesen látták. Az erdővidéki tehetségek közül Fábricz Emília, Cseke Ágoston, Komporály Levente és Lázár Ábel mutathatta meg, igenis, vidékünkön is vannak jó énekesek. Vasárnap délben az Erdővidék néptánccsoport melegítette be a színpadot a Maros Néptáncegyüttes előtt. Dacára annak, hogy a nagy hagyománnyal rendelkező együttes fellépését ebédidőre tették a szervezők, tekintélyes méretű nézősereg előtt adhatták elő Küküllő menti, pálpataki, magyarói és kalotaszegi táncokból álló, Szem meglátta, szív megszerette című produkciójukat. A Baróti Napok a Megasztárból ismert Tolvai Reni és Kállay Saunders András koncertjével, illetve tűzijátékkal zárult.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.