Két ízben az ügyvéd kérésére, tegnap ennek – igazolt – távolléte miatt halasztotta el a sepsiszentgyörgyi törvényszék a kenőpénz elfogadásával vádolt kézdivásárhelyi polgármester perét.
Rácz Károly maga is több órát várakozott az előcsarnokban, amíg ügye sorra került, akkor azonban ügyvédje már egy másik tárgyaláson vett részt, és mivel nélküle nem lehet folytatni az eljárást, a bírónő június 25-ét jelölte meg a következő kihallgatás dátumaként. Erre az alkalomra a védelem tanúit várják, összesen öt személyt, akik közül tegnap csak egy jelent meg, ezért hivatalosan is beidézik őket – ha nem mennek el, bírságot kell fizetniük.
Az ítélet tehát semmiképp sem születik meg az önkormányzati választások előtt, de az is lehet, hogy őszre marad, mert július-augusztusban szünetel az igazságszolgáltatás. Rácz Károly perében március 5-én volt a legutóbbi érdemi tárgyalás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.