Azok számára, akik otthonosan mozognak Erdély zenei színterén, Baricz Gergő neve az X-Faktor előtt is ismerősen csengett. Azonban az igazi hírnevet, a nagy áttörést az RTL Klub tehetségkutatója hozta meg a borzonti fiúnak. Alább a vele készült interjú második részét közöljük.
– Nagyon sok zenész lemezeit egységes alkotásként értelmezi, még akkor is, ha nem egy koncepció köré íródik az anyag. A három és fél perces, rádióbarát dalok korszakában hogyan lehet egységeset alkotni, cél egyáltalán ez, vagy a sláger a fontos, ami aztán a lokomotív szerepét betöltve húzza-tolja a lemezt is felfelé a slágerlistán?
– Ha veterán lennék ebben a szakmában, akkor talán jobb, megalapozottabb választ tudnék erre adni. Egyelőre csak elképzelések vezérelnek, és amennyiben nem muszáj, nem szeretnék élni a mainstream vonal hálás egyszerűségével. Írok dalokat, talán az első lemez még nem is lesz túl harmonikus, de azért törekszem rá!
– Ha te lennél a kiadód értékesítési vezetője, hogyan győznéd meg a hezitálókat, hogy vegyék meg a lemezedet?
– "Hallgasd meg, éld át, fedezd fel, kend be magad vele, tedd ki a faladra, kóstolj bele!" Persze, csak viccelek.
– Nagyon sokan, kritikusok és zenészek is, főként olyanok, akik hagyományos, demó-lemez-koncert útvonalon szereztek hírnevet, megkérdőjelezik a tehetségkutatók létjogosultságát, sokan viszont elismerik a műsorok meghatározó szerepét a mai zenei világban. Hogyan lehet a hivatalból biztosított 15 perces hírnevet átmenteni egy hosszas és eredményes karrierre? Van erre recept?
– Szerintem nincs bevált recept. A komoly munka, a jó irány megtalálása talán segít ebben.
– Gondolom, még egyelőre hétpecsétes titok, de a kiadód és a menedzsmented milyen irányba szeretné továbbmozdítani a pályádat? És mik a te terveid? Celebet vagy művészt, formát vagy tartalmat kapnak rajongóid? Egy kész, "megcsinált" terméket vagy egy hús-vér alkotó- és előadóművészt, akinek az X-Faktor színpada nem a végső, hanem csak egy állomás volt?
– Szerintem már most elég nyilvánvaló, hogy megpróbálok a szokásostól eltérő úton járni. Hálás lehetek, hogy a kiadóm részéről ebben maximálisan támogatnak.
– Kikhez szólsz a dalaiddal? Milyen hangszereléssel, milyen hangzással találkozunk majd lemezeden, kicsit marketingesen: ki a célközönséged?
– Erre a kérdésre szintén nehéz válaszolni, főleg marketingesen. Őszintén szólva nehéz meghatározni a célközönséget: az X-Faktor által nagyon sok ember megismerhetett, ha jobban belegondolok, szinte lehetetlen lesz ennek a nagyon sok embernek zenét csinálni. Az első dalok, a saját dalaim stúdiófelvételeit a napokban fogjuk megkezdeni, nagyrészt azzal a csapattal, amellyel a Leonard Cohen-feldolgozás kapcsán már együtt dolgoztunk. Szeretem az élő dobokat, a gitár hangját, szeretem az analóg dolgokat, de persze szeretem használni a korábban említett korszerű kütyüket is, valahogy a régit és az újat szeretném ötvözni majd a dalokban. Illetve pont a saját dalaim kapcsán jó lesz majd kicsit visszanézni a múltba, azt szeretném, ha a stúdiófelvételekben azért fel lehetne majd ismerni a régi, otthoni cuccokon rögzített demók hangzását is.
– Az interneten rajongóid hallhattak már eredeti, X-Faktor előtti érából származó szerzeményeket is tőled, de a tévéműsorban kizárólag feldolgozásokat adtál elő. Melyik lenne az a zenekar vagy énekes, akiktől szívesen visszahallanád egy saját dalod feldolgozását?
– Ezen még nem nagyon gondolkodtam, egyelőre jó lenne saját magamtól visszahallani a dalaimat.
– És ki lenne az, akivel szívesen együttműködnél lemezen vagy színpadon?
– Talán az Intim Torna Illegál, vagy mondjuk Polgár Odett. Most a színpadon Geszti Péterrel lesz rá alkalom.
– Említetted a Leonard Cohen-feldolgozást. A Dance Me To The End Of Love Cohen-klasszikus feldolgozása felkerült az Old Ideas With New Friends projekt hivatalos oldalára, és ami talán ennél is fontosabb, még a kanadai mester háza tájáról is mind pozitív visszajelzések érkeztek. Elegendő impulzust adott ez neked és kiadódnak ahhoz, hogy készülő zenei projekteddel ne csak Magyarországon próbálkozzatok?
– Nagyon örülünk a dal sikerének, próbálkozni is fogunk. De úgy érzem, hogy jóval több hasonló megnyilvánulásra van szükség, hogy kellően határozott lépéseket tehessünk ez irányba.
– Az X-Faktor után társaiddal gyakorlatilag végigturnéztátok Magyarországot, de jártatok már külföldön, így Erdélyben is, és folyamatosan vannak egyéni fellépéseid is. Olyan előadóként, akinek első lépésben a hangszer jelentette a zenét, és akinek nem idegen a zenekari közeg sem, nem hiányolod a hangszereket és a zenésztársakat a színpadról? Nem hiányzik az élő zene lüktetése?
– Rettenetesen hiányzik, épp ezért dolgozunk azon, hogy amennyiben lehet, zenekarral, élő zenével nyerjük el a közönség szeretetét.
– Lesz Baricz Gergő Band?
– Már van! A dobost, Szilárdot és a basszusgitárost, Lacit már régóta ismerem, volt is otthon közös zenekarunk, nagyon szerettünk együtt játszani, valóságos kis családként működtünk, ezért egyértelmű, hogy velük szeretnék játszani. A gitárost, Dávidot már Budapesten ismertem meg, szóval nem régi az ismeretség, de ugyanúgy gondolkodunk a zenéről, így nem volt annyira nehéz összeszokni. Mostanában igyekszünk mindennap próbálni, kezd összeállni a dolog.
– Mit tanácsolsz azoknak a fiataloknak, akik szintén zenélésbe fognának, de félnek, tartózkodnak valamitől, esetleg épp azon rágódnak, hogy jelentkezzenek-e egy tehetségkutató válogatására?
– Komolyan át kell gondolni a jelentkezést, de ez is jó módszer az érvényesüléshez. De bárki bármilyen utat választ, előbb-utóbb találkozni fog a nehézségekkel is.
– X-Faktor nélkül is megismert volna a nagyközönség előbb-utóbb?
– Nem tudom. Azért vannak, akik már az X-Faktor előtt is ismertek.
– Mivel foglalkozol, ha éppen nem zenélsz?
– Általában akkor pihenem ki a zenélést. Vagy alszom.
– Rajongóiddal hogyan tartod a kapcsolatot? Kizárólag közösségi oldalakon, vagy fontos a személyes kontaktus is?
– Élőben sem játszom az elérhetetlent, de úgy tűnik, hogy a Facebook remek felület arra, hogy tartsam a kapcsolatot a rajongókkal.
– Mennyire fontosak számodra az ő visszajelzéseik?
– Nagyon fontos, végül is tőlük függök.
– A magam és olvasóink nevében köszönöm a beszélgetést, és sok sikert kívánok.
– Én köszönöm a lehetőséget, hogy a Háromszék hasábjain szólhattam a háromszéki zenebarátokhoz és rajongóimhoz, remélem, hamarosan ismét találkozunk, immár zenekarral. Üdvözlök mindenkit!
Interjúnk után nem sokkal Baricz Gergő zenekari kísérettel is bemutatkozott a színpadon, amikor a beszélgetés során is említett Gringó Sztár-turné vendégeként Erdélyben koncertezett. Sajnos, ez alkalommal nem sikerült Sepsiszentgyörgyre is eljutnia.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.