Szolidaritási adó elutasítva
A parlament tegnap elutasította a szolidaritási adó bevezetését, ami a nagy vagyonok megadóztatását jelentette volna. A Románia Haladásáért Országos Szövetséghez (UNPR) tartozó független honatyák által beterjesztett jogszabálytervezetre a képviselőházban 106-an voksoltak, 101-en ellene, 20-an pedig tartózkodtak.
A tervezet szerint azok, akiknek a vagyona eléri a 450 ezer eurót, ennek egy százalékát kellett volna befizetniük szolidaritási adó címen, akik olyan ingatlan birtokában vannak, amelynek értéke meghaladja a 300 ezer eurót, vagy rendelkeznek olyan ingósággal, amely több mint 50 ezer eurót ér, ezek értékének 0,5 százalékát kellett volna fizetniük. Victor Ponta a múlt héten bejelentette, kormánya 2013-tól szolidaritási adót vetne ki a kiugróan magas – tíz ezer lej feletti – közalkalmazotti bérekre és nyugdíjakra.
Nem kell a magán-egészségbiztosítás
A romániai lakosok többsége, pontosabban 70 százalékuk nem kötne magán-egészségbiztosítást – mutat rá egy tegnap megjelent tanulmány, amely azt állítja ugyanakkor, hogy a pénzhiány és a bizalmatlanság áll a vonakodás hátterében. A MedLife felkérésére az IMAS által készített tanulmány szerint a megkérdezettek egyharmada azt mondta, ha léteznének sürgősségi magánkórházak, érdekelné őket a magán-egészségbiztosítás. Az eredetileg nemet mondók 18 százaléka pedig meggondolná magát, mihelyt arról értesülne, hogy a magánkórházakban sürgősségi osztályok nyílnának. Az ügy iránt érdeklődők legtöbbje a 18–30 év közötti fiatalok, a nagyvárosok és közepes nagyságú városok lakói, illetve a felsőfokú végzettséggel rendelkezők sorából kerül ki.
Bajban a közszolgálati televízió
Az adóhatóság zárolta a bukaresti közszolgálati televízió (RTV) számláit, mert a közintézmény 308 millió lej nagyságú adósságot halmozott fel. Az RTV bizonyos javait is lefoglalták, hogy behajtsák az adósságot. A köztelevízió a tavalyi évet 160,8 millió lejes veszteséggel zárta, míg a 2010-est 161,9 millióval. A televízió jelenlegi vezetősége azt állítja, az adósság egy részét örökölte az előzőtől, amely a korábban megkötött előnytelen szerződések miatt tovább nőtt. Alexandru Lazescu elnök-vezérigazgató szerint a köztelevízió 2005 óta folyamatosan veszteséggel működik. Az RTV vezetősége úgy értékeli, a számlák zárolása drasztikusan korlátozza az intézmény lehetőségeit, hogy eleget tegyen közfeladatainak, és lefedje a már javában zajló helyhatósági választási kampányt. Figyelmeztetnek, hogy emiatt súlyosan sérülhet a demokratikus folyamat.
Eggyel kevesebb képviselő
A képviselőház tegnap jegyzőkönyvbe vette az öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Virgil Pop képviselő mandátumának megszűnését, illetve a Kolozs megyei 8-as számú választókerület képviselői tisztségének felszabadulását. A liberális Virgil Pop az első parlamenti képviselő, akit köztisztviselői státusa gyakorlása közben ítéltek letöltendő börtönbüntetésre. A Korrupció-ellenes Ügyosztály (DNA) szerint 2007 decembere és 2008 februárja között Pop megyei tanácsosként 80 000 euró csúszópénzt kért azért, hogy befolyását felhasználva szerződéseket biztosítson különféle munkálatokra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.