De van egy komoly kérdés: csoda volt-e a csoda bekövetkezte? Nem. Ha felülnézetből vizsgáljuk a dolgot, akkor a váratlan sikert az országos részvétel alacsony voltában kell keresnünk, ez a gyér érdeklődés tetemesen megnövelte a magyar jelöltek esélyeit. S ez nem érdem. Érdemnek azt tarthatjuk — immáron alulnézetből vizsgálván ugyanezt a kérdést —, hogy a magyarság mindkét (egymásnak feszülő) tábora jól tudta mozgósítani saját szavazóbázisát, így közösségünk polgárai az országos átlagot jóval meghaladó arányban járultak az urnák elé, s ,,hozták a sikert". Különösen Hargita és Kovászna megye jeleskedett, s itt nyilvánvaló a képlet, de érdekes lenne tudni, hogy Szilágy, Szatmár, Arad, Bihar, Kolozs és Maros megye magyarsága mennyivel járult hozzá a sikerhez. Vélhetően tetemesen, s ha Székelyföld Tőkés Lászlót segítette hozzá az EU-mandátum megszerzéséhez, akkor a belső-erdélyi és partiumi magyarok az RMDSZ-t segítették győzelemre. Persze, ezek csak feltételezések.

Ünnepelni lehetne, de nem ünnepel senki, szemben álló politikusaink azzal vannak elfoglalva, hogy a diadalérzetet szemérmesen takargató nyilatkozataikban szelídítsék és mentegessék korábbi megnyilvánulásaik vérmesebb kitételeit, s váltig ígérgessék, most már valóban asztalhoz fognak ülni, hogy átbeszéljék a közös dolgokat s az erdélyi nemzetstratégia nagy kérdéseit. Adná Isten, hogy így legyen, mert lassan-lassan nyakunkon az önkormányzati és a honi parlamenti választások is, s ezeknek lészen igazi gyakorlati értéke, hiszen a dolgok nagy része mégis itthon dől el, az országos dolgokban Bukarestben, a helyiekben pedig az újonnan fölállítandó önkormányzatokban. Tudatosítani kell, hogy ez a tét jóval nagyobb, mint az EU-s képviseleté, bár egyáltalán nem becsülhetjük le azt sem.

Jön karácsony, jönnek a téli ünnepek, jó lesz magunkba szállni, s kikeletre megújulni, megvilágosodni, akár azon az áron is, hogy vezéráldozatokat hoz az erdélyi magyar közösség, ha csak így lehet megnyerni az egyre nehezebb sakkjátszmákat.