Elkészült az EMNP vidékfejlesztési programja, melyet a párt színeiben tanácstagságra pályázó szakemberek állítottak össze. Ennek elsősorban állattenyésztésre vonatkozó részleteit ismertette Kinda Zalán állattenyésztő mérnök, a dr. Fekete Tibor és Kovács István állatorvossal, illetve Váncsa Jenő vállalkozóval közösen kidolgozott elképzelést mutatta be.
Nem kívánták újra feltalálni a spanyolviaszt, tulajdonképpen az EU-ban jól bevált rendszereket szeretnék meghonosítani – mondta el Kinda Zalán, és kiemelte, akkor lehetnek valóban eredményesek, ha a székelyföldi megyék közösen szervezik meg a mezőgazdaság fejlesztését. Alulról indulva kell létrehozni a megfelelő szövetségeket, az állattenyésztésben a különböző fajokkal foglalkozó egyesületeket fognák egybe, és ezzel párhuzamosan működne a mezőgazdasági kamara.
Háromszéken tulajdonképpen megkezdett munkát kellene folytatni, hiszen már létrejött és jól működik például a szarvasmarha-tenyésztők, a lótenyésztők, a méhészek, a juhtenyésztők egyesülete. Mezőgazdasági kamara is létezik, ám ezt a minisztérium hozta létre, amely nem felel meg a célnak, át kellene alakítani szintén alulról építkezve, hogy ne a központi hatalom, hanem az érintett gazdák válasszák meg, állítsák oda a szakembereket. Ennek a kamarának kell foglalkoznia a fontos ágazati kérdésekkel, például a tagosítással, növénytermesztéssel, felmérnie a lehetőségeket, stratégiákat kidolgoznia.
Az EMNP szakemberei ezt a szervezést kezdték el, az állattenyésztési egyesületeket, a helyi gazdakörök maradványait veszik számba, s ezeket kívánják az állattenyésztési egyesületek szövetségébe, illetve mezőgazdasági kamarába szervezni, külföldi szakemberekkel, mezőgazdasági szolgáltatócégekkel tárgyalnak, akik segítséget, tájékoztatást ajánlottak fel. Kinda Zalán elmondta, mindezt tulajdonképpen nem a néppárt szervezi, szakemberek dolgoznak rajta, az EMNP azonban támogatja elképzeléseiket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.