Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A história ismeretlenségéből kifűrészelt történet

2007. június 14., csütörtök, Élő múlt
Nyujtódon a 83 éves Antal István, Felső-Háromszék közismert gazdaembere éppen burgonyapermetezni készült a kistraktorral, amikor én bejelentés nélkül előálltam.

Szerteindázó beszélgetésünk egyik eleme az Ojtoz-völgyi katonáskodása mellett az volt, hogy mi is történt azokkal az ,,ukránokkal" ― a Vlaszov tábornokhoz csatlakozva a németekhez átállt volgai németekkel, ukránokkal, tatárokkal, kaukázusiakkal és más nációkhoz tartozókkal ―, akik az Ojtoz völgyén át, s amint utólag megtudtam, Ozsdola fölött érkeztek Háromszékre, itt több helyen engedélyeztek számukra egy-két napi pihenőt, amely után ― értsük most szó szerint ― lóhalálában menekültek tovább a Kárpátok felé nyomuló szovjet hadak elől, mert tudták, ha beérik és ,,befogják" őket, akkor a legkegyetlenebb halállal lakolnak a hazaárulás ürügyén, ami egyébként ebben az esetben nem is találó megnevezés, mert országárulásról, a kommunizmus elárulásáról lehet ugyan szó, de hazájuk, az nem volt, hisz a tatárokat már 1941-től kezdték áttelepíteni a Krím térségéből Szibériába, a volgai németeket etnikai gyökereik miatt minősítették árulóknak, s az ukránok közül mintegy hétmilliónyi halt meg az éhínség állami, illetve pártos megszervezése következtében, mert hivatalból osztályellenségnek minősítették őket.

Hogy mi lett ezekkel a szerencsétlen menekültekkel, akiket a háromszéki magyar lakosság rokonszenvvel, de a szenvedés és szegénység, az éhezés láttán borzadállyal és tehetetlenül nézett, magam sem tudom. A szovjetek, amint mondtam, hazaárulóknak nézték őket. Írni a háború befejezése után csak negatív értelemben lehetett róluk, a szovjetbérenc magyar tollforgatás jeleskedett is ebben, s a vlaszovisták, miután az amerikaiak előtt letették a fegyvert, a nemzetközi egyezmények betartásában bizakodva, a szovjet KGB kezébe kerültek, amelynek kivégzőosztagai már hazatérésük előtt lemészárolták őket.

Antal István kézi fűrészt emelt le az istálló oldaláról, és mondta ennek a történetét. Kenyérrel, szalonnával, egy-egy kötés szénával vagy egy-egy vödör abrakkal teheneket vásároltak, illetve cseréltek a menekülőkkel. Maga is otthon járt katonaként, megtekintette az ,,ukrán" menekülttábort is a csordalegelőn, s emlékszik, két kerékpárt is rátukmáltak az éhező emberek élelemért és gabonáért, szénáért.

Én háromszéki sorsukat Sepsiszentgyörgyig, illetve Oltszemig követhettem nyomon a visszaemlékezések révén. Ott vagonírozták be őket a németek, elhagyatván vélük minden ingóságot, ami még náluk volt. Lovat, szekeret, a csontvázzá soványodott teheneket, a ,,karovákat", amelyek a háború utáni szegénységben részben pótolták a vidékünkről elhajtott vagy a hadak által helyben lemészárolt állatállományt. A szakemberek tudják, hogy a magyar időben létrehozott törzsállományt, a fajállatokat mennyire változtatta meg ez a keleti ,,marhabejövetel".

Nos, azt a mi kézi fűrészünk és a harcsafűrész közti átmenetet képező Volga menti szerszámot figyelve — talán a csernátoni múzeumban lenne a helye — eszembe jutott egyik moldvai ismerősöm, interjúalanyom elbeszélése, amit annak idején majdnem eleresztettem a fülem mellett, holott fontos adalék a szovjet kommunizmusnak hátat fordító és előle menekülő, tőlünk keletre élő népek történetéhez.

Az ország egészét átfogó, de az erdélyi részeket, a Bánságot különösen sújtó, a lakosság lelkét megtörő falurombolás szemléltetésére a moldvai csángók között, Pusztinán jegyeztem le. Interjúalanyomat, Erőss Józsefet 1949-ben, amikor a román hadseregben megkezdődtek a tisztogatások — a régi tisztikar lecserélése —, Temesvárra rendelték tiszti iskolába. Erről az időszakról mesélte:

,,Mikor reggel menyünk ki az állomásra, nézzük, hogy a tehervonatok meg vannak rakva népvel. Szekérrel, állatokval, s a vonat, ahogy állott, körülötte mind katonaság. A milicisták s a grenicsárok, ezek a határvadászok. Kérdeztük őket, de egy sem mondta meg, hogy mi van. Mikor még álldogálunk, s várunk a személyvonatra, hát még egy tehervonat béesik. Amelyik bé volt jőve, azt kicsapták, a másik béjött a helyébe. Menyünk a másik állomásra, hát ott es állott egy vonat.

Mi történt? Akkor volt a politizálás Titóval. Az ország mán össze volt menve, s Tito ki volt feszítve nagy bárddal, vaj mifélével. Csúfolták.

Mikor leszálltam Turnu Severinben, ott várt a delegátus. Tizenketten voltunk, akik mentünk abba a garnizónába (körzetbe). Akkor kérdezem, mi történt, hogy innet a népeket viszik vonatval? Aszongya, ezek a nagygazdák. Chiáburok (kulákok). A baszarabeánok (besszarábiaiak), akik el voltak futva az oroszok elől. Ide futottak, a Bánátba. Ott összegyűjtötték őket, s vitték bé Brailába. Honnét tudom ezt? Onnét, hogy amikor hazajöttem abból az iskolából, nemsokára elmentem szeget keresni, hogy építsem meg a házat s az istállót, mindent. Mikor bémenyek Brailába, látok egy falut, de egy fa sem volt benne. Mondom egy odavalósinak, idevalósi vagy-e? Azt mondja: én igen. Mi van avval a faluval, hogy egy fa sincs benne? — Azok vannak ott, akik bé vannak hozva a Bánátból, azt mondja. S a nagygazdák s a baszarabeánok."

(körzetbe)(kulákok).(besszarábiaiak)

Nos, a történet világos, ez a nyujtódi fűrész értelmezhető szeletet vágott ki a világháborús históriából. A Molotov—Ribbentrop-paktum révén a Szovjetunió által elfoglalt Besszarábia lakossága is menekült a háború éveiben, ahogy tudott, a szovjetek elől. A besszarábiai — moldovai — fegyverfogásra alkalmas lakosság a szovjet hadsereg kötelékeibe került. Ezért volt feltűnően sok románul beszélő tiszt és katona a szovjet hadseregben, és nem azért, mert ennyire tömegesen álltak volna át a román férfiak a szovjet hadseregbe. (A Tudor Vladimirescu Hadsereg létrehozása más történet.) A besszarábiai lakosság másik része az ukránokkal, volgai németekkel, tatárokkal, kozákokkal stb. menekült a szovjet rezsim elől, amely nemcsak a kolhozosítással és iparosítással, hanem cirill ábécével is megajándékozta, és nem románnak, hanem moldovánnak neveztette őket.

Nos, ezek egy része — a baszarabeánok, amint Erőss Józsi bácsi nevezte őket — eljutott Erdély nyugati fertályáig. Ott és onnan szedték össze s telepítették át a román hatóságok olyan helyre őket, ahol a fa nélküli falut létrehozták.

Még ez is emberi, életmentő gesztus volt, mert ha visszahozzák őket, illetve a maradékukat Besszarábiába viszik, a szovjetek a férfilakosságot kivégzik, s a nőket, gyermekeket, valószínű, Szibériába toloncolják.

Vajon a román történetírás foglalkozott-e ezzel a ,,baszarabeán" históriával?

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint lesz-e előrehozott parlamenti választás idén?







eredmények
szavazatok száma 97
szavazógép
2007-06-14: Élő múlt - Sylvester Lajos:

A Vásárhelyi Névtelen (Ojtoz-völgyi történetek)

Névtelen leveleket nem szoktunk figyelembe venni s ezekre válaszolni. Most mégis kivételt teszek, mert egy Kézdivásárhelyen postázott, apró betűkkel írt, ötoldalas levélben olyan érdekes és izgalmas információk vannak, amelyek kiegészíthetik vagy megváltoztathatják az 1941―1944 közötti ojtozi és sósmezői katonaéletről és történtekről eddigi ismereteinket.
2007-06-14: Világfigyelő - x:

Kikérdezték a nagykövetet (Magyar—román kapcsolatok)

A romániai kisebbségügyi törvény, a Nagy Zsolt informatikai miniszter elleni eljárás, valamint Traian Băsescu államfő magyarországi kisebbségpolitikát bíráló kijelentése is szóba került Szőke László külügyminisztériumi szakállamtitkár és Ireny Comaroschi budapesti román nagykövet tegnapi találkozóján.