Többéves kapcsolatot ápolnak az aradi és a háromszéki pedagógusok. Közös megegyezés alapján páros években a Maros-parti város és megye tanárai, tanítói, óvónői látogatnak el hozzánk, a páratlan esztendőkben meg a háromszékiek viszonozzák ezt.
Idén húsz pedagógust fogadtak Sepsiszentgyörgyön a Kós Károly Szakközépiskolában, s bár mindössze három napig tartózkodtak nálunk, sok mindenre jutott idő. Részt vehettek tanórákon, különböző foglalkozásokat tekinthettek meg tanintézetekben, s a polgármesteri hivatal tanácstermében elbeszélgetett velük Sztakics Éva alpolgármester asszony és Keresztély Irma főtanfelügyelő.
Egy nap a megyével ismerkedtek. Az útvonal sok látványosságot és élményt tartogatott. Uzonban a korszerű iskolát dicsérték, Rétyen az ifjúsági fúvószenekar köszöntötte őket, Zágonban a község neves szülötteiről hallgattak előadást, Csomakőrösön és Kovásznán Gazda István helybéli tanár mutatta be a nagy keleti utazó tiszteletére nyitott emlékszobát, valamint a fürdőváros nevezetességeit. Innen Bálványosra vezetett az út.
Az aradiak vezetője, Matekovits Mihály, az RMPSZ megyei elnöke szerint szinte hasznosabb, ha a határ menti szórványból időnként ellátogatnak a Székelyföldre, hisz az itteni tömbmagyarság körében talán több élménnyel gazdagodnak, mint a pár kilométerre lévő, határon túli településeken.(péter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.