Rendőrök keresték Nyirő hamvaitTitkos úton, törvényesen

2012. május 25., péntek, Közélet

A székelyudvarhelyi szervezők nevében Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány elnöke tegnap bejelentette: adottak Nyirő József újratemetésének kegyeleti feltételei, és a pünkösdvasárnapra tervezett szertartásra sor fog kerülni.

"Olyan megoldás született, amely nem sérti sem a román, sem a magyar jogrendet" – közölte Szász, de nem válaszolt arra, milyen módon szállítják Székelyudvarhelyre az emigrációban elhunyt író földi maradványait. Tegnap viszont több autót is megállítottak a román hatóságok, Nyirő hamvait keresve. És közben újabb közéleti szereplők szólaltak meg, egyesek amellett érvelnek, szét kell választani Nyirő politikai és írói munkásságát, mások – román politikusok – továbbra sem tudnak eltekinteni ettől, sőt, az újratemetés megtiltását követelik, nemzetbiztonsági veszéllyel riogatva. Az újratemetés elpolitizálását viszont Kövér László és Markó Béla egyaránt kifogásolta.
"Nyirő József földi maradványainak kegyeleti gondnokságát a magyar Ország­gyűlés Hivatala végzi, ennek megfelelően minden technikai kérdésre ők tudnak választ adni, és erre legkésőbb vasárnap délelőtt sort is kerítenek majd. De az újratemetés kegyeleti feltételei adottak, és Kövér László házelnök védnökségével és jelenlétében vasárnap sor kerül az újra­temetésre" – közölte tegnapi sajtó­tájékoztatóján Szász Jenő, hozzátéve, hogy a gyászszertartást a Duna TV élőben közvetíti. A székelyudvarhelyi szervezőbizottság vezetője ismertette: vasárnap 10 óra 30 perckor lesz a Papkertnél a kapunyitás, 12 órakor kezdődik a szertartás. "Fontos, hogy mindenfajta kétséget eloszlassunk, és mindenki, aki azzal számolt, hogy el szeretne jönni Székely­udvarhelyre, az legyen itt, mert Nyirő József újrateme­tésére sor kerül" – mondta Szász Jenő.
Nyirő József hamvait keresve több autót is megállítottak a román hatóságok tegnap Székelyföldön – közölte Lukács Csaba. Az újratemetésért felelős kommunikációs vezető ismertetése szerint Korond közelében megállították a Nyirő-újratemetés országgyűlési hivatali megbízottjának, Fráter Olivérnek az autóját, és fél órán keresztül vizsgálták civil ruhás rendőrök, akik konkrétan rá is kérdeztek, hogy ő szállítja-e Nyirő József hamvait az újratemetésre. Hozzá hasonlóan Marosvásárhely előtt Szász Jenő gépjárművét is átvizsgálták. A hamvak Székely­udvarhelyre szállításáról Lu­kács Csaba sem árult el részleteket, annyit mondott: a temetést követően a szervezők közleményt adnak ki a lezajlott esemény kapcsán.
Az MPP kampányrendezvényeire Erdélybe érkezett Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján célszerűnek tartotta Nyirő József politikai és írói munkásságának a szétválasztását. Örvendetesnek és a normalitás jelének nevezte, hogy a román állam is tekintettel volt erre, hiszen több iskola is viseli az író nevét. Hang­súlyozta, amikor a pünkösdi programot előkészítették, még nem lehetett tudni, hogy ebben az időszakban zajlik az önkormányzati választások kampánya. Akkor az önkormányzati és a parlamenti választásokat is őszre tervezték. "Az lenne a helyes, ha nem is keveredne össze a politikai kampány és a kegyeleti esemény. Én ezt kívánom elő­segíteni" – jelentette ki az Országgyűlés elnöke. Arra az újságírói kérdésre, hogy végül lesz-e újratemetés, Kövér László kijelentette: "Én így készülök."
Markó Béla szenátor természetes igénynek nevezte, hogy végakaratának megfelelően Székelyudvarhelyen temessék újra Nyirő József hamvait, de kifogásolta, hogy ebbe a politikum beleavatkozott. Úgy véli, a magyarországi és egyes erdélyi magyar politikusok is választási céljaikra próbálják felhasználni Nyirő újratemetését, míg a román politikusok a kampányban mindig előhúzható magyar kártyaként lobogtatják.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2012-05-25: Nyílttér - :

Régi autók

Régi autók felvonulása Sepsiszentgyörgy központjában. Albert Levente felvétele
2012-05-25: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Tudással felvértezve (Európai Egyetemek Börzéje Sepsiszentgyörgyön)

Hazai, anyaországi és bolgár egyetemek oktatási kínálatával, ösztöndíjprogramokkal ismerkedhetnek végzős diákok és felsőfokú képzés iránt érdeklődők az Európai Egyetemek Börzéjén, melynek már tegnap déli megnyitóján is számos érdeklődő kezdett információgyűjtésbe.