Megerősítette Kövér László az RMDSZ főtitkárának írt válaszlevelében, hogy részt kíván venni az MPP kampányrendezvényein, nem közméltóságként, hanem pártpolitikusként, mint a polgári párt tiszteletbeli elnöke. Erre reagálva, tegnap este kiadott nyílt levelében Kovács Péter a házelnöknek az erdélyi magyar közösség életébe való beavatkozását súlyos és nemkívánatos dolognak nevezte.
A magyar országgyűlés elnöke azt követően tudatta Kovács Péterrel a kampányban való részvételét, hogy a főtitkár nyílt levélben kifogásolta, a házelnök neve megjelenik az MPP székelyföldi kampányrendezvényeinek meghívottjai között. Tegnapi válaszlevelében Kövér László tudatta, nem közméltóságként, hanem pártpolitikusként és az MPP tiszteletbeli elnökeként vesz részt a rendezvényeken. Felrótta az RMDSZ-nek, hogy politikájával húsz év alatt "elfordított a közélettől és a szavazófülkéktől több mint félmillió erdélyi magyar embert", és kitért a Nyirő József újratemetése körül kialakult vitára is, melynek során "az RMDSZ székelyudvarhelyi polgármestere akadályozta az ügyet, és székely–magyar álvitát igyekezett szítani, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje fasisztának nevezte a székely írót, míg az RMDSZ-közeli napilap arról ír, hogy a Nyirő kapcsán kialakult magyar–román vitában a román félnek szurkol" – fejtette ki. Válaszlevelének zárásaként idézte az RMDSZ-főtitkár azon kijelentését, amely szerint "az elmúlt években, évtizedekben számtalanszor beigazolódott, hogy nemzetpolitikai célkitűzéseink közösek". Erre reagálva a házelnök azt írta: "tapasztalataim szerint – a nemzeti megmaradás kihívásához képest alig mérhető előrehaladást nézve – egyre többen vannak, akik elbizonytalanodtak abban, hogy az RMDSZ vajon őszintén vallja-e mindezt. Én nem tudom. Abban azonban biztos vagyok, hogy érdemes megfontolni azok véleményét is, akik új utat keresnek a közösnek vélt célok felé."
Tegnap este Kovács Péter Kövér László válaszlevelére reagálva újabb nyílt levelet tett közzé, melyben sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a magyar országgyűlés elnöke "nem ismerte fel: a magyar nemzet erdélyi közösségének életébe való beavatkozása súlyos és nemkívánatos, amennyiben közvetlenül részt vesz a romániai választási kampányban." A Nyirő József újratemetése kapcsán felmerült román–magyar vitára visszatérve Kovács Péter felemlíti: "ha néhány hónappal ezelőtt, amikor a szövetség a román kormány tagja volt, a szervezők írásos formában rendezik az újratemetés részleteit, ennek lebonyolítását már nem lehetett volna megakadályozni". Majd megállapítja: "ide vezet a többpártiság, a választás szabadsága: közösségünk politikai képviselete veszíthet súlyából, és nem tudunk kellő hatékonysággal fellépni közösségi érdekeink védelmében. A budapesti hátszél szükséges, de sokszor nem elegendő, nem vezet eredményhez! Június 10-én, az önkormányzati választások alkalmával mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az Ön által lesajnált eredményeink sorát tovább bővíthessük."
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.