A vasárnapi ünnepi tanácsülésen díszpolgári címmel jutalmaztak olyan személyeket, akik az utóbbi években sokat tettek Uzon előrehaladásáért. A kitüntetettek: Korodi Attila és Borbély László exkörnyezetvédelmi miniszter, valamint Para Lóránt, a tárca volt főtitkárhelyettese.
Aki hatmillió eurót hoz a községbe, az minden további nélkül megkapja a díszpolgári címet – hangzott el a díjazottak méltatásakor. Borbély László elfoglaltsága miatt nem vehette át személyesen a kitüntetést, kérésére későbbi alkalommal adják át neki. Elismerésben részesült Tolna testvérváros polgármestere, dr. Sümegi László is, aki a két település közötti sokrétű együttműködés kibontakoztatásáért érdemelte ki a díjat.(Bokor)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.