A Marosvásárhelyi City’US másodiknak jutott be a 2011–2012-es futsalbajnokság fináléjába, miután fölényesen megnyerte a Székelyudvarhelyi SK elleni elődöntő második mérkőzését is.
Mint arról már beszámoltunk, a bajnoki címvédő vasárnap 13–2-re diadalmaskodott az otthon játszó Udvarhely ellen, szerdán délután pedig 15–2-es hazai győzelemmel ért véget a marosi találkozó. Borítékolható volt a marosvásárhelyi együttes döntőbe jutása.
A Sepsi FC és a City’US első mérkőzését május 28-án, azaz hétfőn 20 órától rendezik a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban. A következő két találkozónak Marosvásárhely ad otthont június 4-én, majd – ha szükséges – 6-án. Az összes meccset előreláthatólag élőben közvetíti a DigiSport.
Nagyon jó és örvendetes, hogy bejutottunk a bajnokság döntőjébe, hiszen ez volt az idei célkitűzésünk – nyilatkozta érdeklődésünkre a Sepsi FC edzője, Tót Csaba. – Egész szezonban nagyon jól teljesített a csapat, és most megpróbáljuk megnyerni a döntőt is. Tudjuk, nehéz feladat előtt állunk, de bízunk magunkban és abban, hogy saját közönségünk előtt legyőzhetjük a marosi csapatot. Ezt már bebizonyítottuk, minden csak rajtunk múlik.
Tehát, ne feledjék: hétfőn 20 órától újból dübörögnie kell a Szabó Kati Sportcsarnoknak, hiszen a bajnoki aranyéremért küzdő zöld-fehéreknek szükségük lesz mindannyiunk támogatására. Hajrá, fiúk! Hajrá, Sepsi FC!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.