Nyirő József újratemetéseMinden jogi akadály elhárult

2012. május 26., szombat, Közélet

A székelyudvarhelyi polgármester kiadta a temetkezési engedélyt, és úgy tudja, hogy az író hamvai már megérkeztek, ezt a szervezők nem erősítették meg, Szász Jenő alpolgármester azonban cáfolta. Nyirő József újratemetése ügyében tegnap is egymást követték a nyilatkozatok, és több egyeztetés történt.

Miközben az újratemetés kommunikációs vezetője, Lukács Csaba Budapesten azt jelentette be, hogy minden jogi akadály elhárult, Bukarestben Victor Ponta kormányfő úgy vélekedett, hogy Nyirő József a tevékenysége miatt nem részesülhet nyilvános tiszteletadásban Romániában. Az RMDSZ természetesnek tartja az újratemetést, de nem vesz részt az eseményen.
"A magyar parlament elnöke arra hivatkozott, hogy a korábbi román kormány egyet­értett Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetésével. Nos, a tisztségben lévő kormány, a miniszterelnök, a külügyminiszter és a belügyminiszter nyilvánvalóan kifejezte ellenkezését ezzel kapcsolatban" – fogalmazott Victor Ponta. A külügyminisz­térium kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy engedélyköteles-e Nyirő József hamvainak közúton történő szállítása Romániában. Lu­kács Csaba, az újratemetés kommunikációs vezetője azonban budapesti sajtótájékoztatóján felolvasta a román külügyminisztérium honlapján található ismertetést, miszerint emberi hamvak szállításához nincs szükség konzuli engedélyre.
Arra a kérdésre, hogy a hamvak megérkeztek-e Székelyföldre, megértést kérve nem válaszolt. Közölte: Nyirő József földi maradványainak elhamvasztása szabályosan és a kegyeleti szempontok messzemenő figyelembevételével, katolikus pap jelenlétében és katolikus szertartás szerint május 22-én Csömörön történt. Tegnap délben a székelyudvarhelyi polgármester is kiadta az anyakönyvi bizonylatot, s ezzel minden jogi akadály elhárult az újratemetés elől – vélekedett. Megjegyezte, hogy a bizonylatot kiállító személyeket ezt követően behívták a rendőrségre. A hamvak hollétéről civil és egyenruhás rendőrök csütörtökön ötször kérdezősködtek a szé­kelyudvarhelyi Szent Miklós-plébánián. Lukács Csaba szerint politikai eszközökkel lehet gátolni az újratemetést, de nem értik, hogy miért kellett ilyen eszközöket egy kegyeleti esemény kapcsán elővenni és használni. Azt gondolják ugyanakkor, a két ország közötti kapcsolatok vannak olyan jók, hogy ez nem okozhat további feszültségeket. Mégis arra kérte a román hatóságokat, ne zaklassák a zarándokokat. A vasárnapi újratemetésre megfelelő számú szervezővel és biztosítással készülnek, és bíznak abban, hogy atrocitásra nem kerül sor. A temetésen részt vesz Kövér László házelnök, és beszédet mond Szőcs Géza kulturális államtitkár.
Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester emlékeztetett arra, hogy a romániai törvények szerint bármilyen temetéshez vagy újratemetéshez az illetékes polgármesteri hivatalnak kell temetkezési engedélyt kibocsátania, és a szervezők ezt csak tegnap kérték, az elhamvasztási iratot is csatolva. Azonnal meg is kapták, bár Bunta szerint az újratemetés nem képezheti egyes pártok választási kampányának részét, mert így "a kegyeletsértés veszélye is fennáll". Javasolta, hogy a hamvak átadása Székelyföld határában történjék meg, és a székelyek gondoskodjanak a kegyeletteljes újratemetésről, mert "Székelyföld a székelyeké".
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt tartotta volna természetesnek, hogy a romániai és a magyarországi írószövetség szervezze meg a ceremóniát, és tartsák azt távol a politikától. Cáfolta, hogy a szövetség akadályozná az újratemetést: nincs kifogásuk ellene, csak átpolitizáltsága miatt tartózkodnak a részvételtől. Azt is elmondta: április végén szóban hívta meg Kövér László házelnök az újratemetésre, írásos meghívót nem kapott. Ekkor még a szervezők abban gondolkoztak, hogy a két kormány kulturális minisztere mondjon beszédet az eseményen, őt is e minőségében keresték meg; a kormány bukása azonban átírta a terveket. Kelemen szerint a mostani ceremóniával a szervezők csúfot űznek Nyirőből.
A Mediafax hírügynökség tegnap este már úgy értesült, hogy az újratemetést szervezők a külügyi tárca tiltakozása nyomán több csatolt esemény megtartásáról lemondtak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2012-05-26: Emlékezet - Kisgyörgy Zoltán:

Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)

Lehet, hogy a Kis-Homoród vize is idegesebben csobog vasárnap, mint amikor áradásakor szinte elragadta a partjain játszadozó kicsi Nyirőt. A szülőház (képünk) telke ugyanis a folyóra lejt. Amikor a bölcsőhely körül barangoltunk, az egyre romladozó épület kéményére gólya rakott fészket, nyílásában bagoly gubbasztott. Tehette, mert nem zavarta senki. Mi zavarhatta volna?
2012-05-26: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Tíz perc ünnep az összetartozásért

Ötezres ünneplő tömeg nemzeti lobogókkal, Árpád-sávos és székely zászlókkal várta tegnap este a sepsiszentgyörgyi vasútállomáson az Aranycsapat mozdony húzta Csíksomlyó expresszt. Karon ülve, babakocsiban, anya-apa nyakában gyerekek, sok-sok fiatal és idősebbek tapssal, integetve fogadták a kissé késve érkező szerelvényt, miközben rezesbanda húzta az indulókat. Többen virágot, ajándéktárgyakat, gondosan becsomagolt kürtőskalácsot, nemzetiszín szalaggal átkötött üvegben pálinkát is hoztak az anyaországi zarándokoknak.