Csütörtök óta egykori tanárának, Benedek Károlynak a nevét viseli a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és Református Kollégium tavaly szeptemberben átadott új sportterme. A névadó ünnepségre a kissé szomorkás és esős idő ellenére is nagyon sokan elmentek.
A rendezvényt a két tanintézmény sportolóinak felvonulása nyitotta meg. A felszólalók méltatták az 1909-ben született és 1987-ben elhunyt testnevelő tanár munkásságát, a névtábla leleplezése és megkoszorúzása után sportbemutatók következtek. Az esemény zárómomentumaként Farkas Csaba sporttanfelügyelő oklevéllel és serleggel díjazta a két iskola négy legjobb sportolóját és tíz együttesét az idén elért eredményeikért. Az ünnepségen jelen volt a Székely Mikó Kollégiumban 36 évig dolgozó Károly bácsi lánya, Nagy Judit is.(tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.