Óránként mérték a vízszintet

2012. május 30., szerda, Közélet

Háromszéken a riadó ellenére csak kisebb gondokat okozott az esőzések miatt megnövekedett vízhozam – tudtuk meg a megyei vízgazdálkodási hivatal vezetőjétől.

Kovács Ödön igazgató közlése szerint a földek több vizet már nem vesznek fel, de két eső között azért volt egy-egy hosszabb-rövidebb szünet, ezért a patakok, folyók szintje csak néhány helyen érte el vagy haladta meg a figyelmeztető magasságot; ott óránként mértek és készenlétben álltak a szakemberek – az árvízszintig azonban még másfél méter maradt. A Feketeügy Lemhénynél magas, Borosnyónál a Nagy­patak ki is lépett a medréből, de csak a földeken jön-megy, a házakat nem érte el. Uzonnál és Kökösnél is jól kiszélesedett a víz, de ott éppen arra való a folyó mente, poldernek nevezik az e célra szolgáló területeket. Kovács Ödön szerint idén legfeljebb Kovászna pataka okozhat kellemetlen meglepetéseket, másutt a sürgős árvízvédelmi beavatkozásokat elvégezték. Az eleinte kedd este nyolc óráig meghirdetett narancssárga árvízriadót tegnap este meghosszabbították, a négy megyére, köztük Három­szék­re is vonatkozó, a Feketeügyet és a környező vízfolyásokat érintő riasztás ma délelőtt tíz óráig tart.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2012-05-30: Belföld - Demeter Virág Katalin:

Belföldi hírek

Pusztít a víz országszerte
Az elmúlt napok bőséges esőzései következtében az ország több településén pusztított a víz, a medrükből kilépő patakok, folyók gazdaságokat árasztottak el, gátakat szakítottak át. Vrancea megyében az áradások miatt némely településeken használhatatlanná vált a kutak vize, több tíz hektárnyi szántóföld, utak károsodtak, váltak járhatatlanná. Néhány községben riadókészültséget rendeltek el tegnap a hatóságok, két település elszigeteltté vált.
2012-05-30: Közélet - :

Utakat rongált meg a víz

Az utóbbi napok esőzései nyomán lezúduló víz több utcát is károsított Kovásznán.