KampánybanFórum Transylmania-koncerttel fűszerezve

2012. május 30., szerda, Közélet

Az Erdélyi Magyar Néppárt kézdivásárhelyi szervezete csütörtök este koncerttel egybekötött lakossági fórumot tartott Kézdivásárhelyen a Székely vendéglő nyárikertjében.

A rossz idő ellenére mintegy százan vettek részt, zömmel fiatalok. Az est házigazdája Bardócz Csaba ikafalvi református lelkipásztor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kézdiszéki elnöke volt.
Elsőként Johann Taierling, a Néppárt polgármesterjelöltje ismertette programját. A város fő gondja a hanyatló helyi gazdaság és az ebből fakadó munkahelyhiány, a fiatalok elvándorlása, az alacsony életszínvonal. "Tiszta és becsületes városvezetést szeretnék, amely közösségünket szolgálja, és nem önös érdekek szerint kezeli a várost" – hangsúlyozta többek között a Néppárt polgármesterjelöltje, aki három legfontosabb teendőjének a külföldi befektetők idecsalogatását, az utak járhatóvá tételét és európai uniós pénzek megpályázását jelölte meg.
Másodikként Nemes Előd, a Néppárt megyeitanácselnök-jelöltje mutatkozott be, aki pártépítésről, a megyei önkormányzat tevékenységéről, a rendelkezésére álló büdzséről tájékoztatta röviden a jelenlevőket. Hiába a székely népviselet, ha fiataljaink arra kényszerülnek, hogy külföldön keressenek megélhetést – mondotta –, a kultúrára is szükség van, de nem ez az elsődleges célkitűzésünk, nekünk komoly terveink vannak a vidékfejlesztési egyesületek bejegyzésére, hogy értékesíteni lehessen a helyi termékeket. Megválasztása esetében elsődleges feladatként a megyei utak rehabilitálását emelte ki.
Utolsóként Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke szólt az egybegyűltekhez. Arról beszélt, hogy miért is volt szükség a Néppárt bejegyeztetésére, miért nem volt elég a másik két magyar párt. 1990 májusában, az első szabad választásokon egymillió magyar szavazott az akkori egyetlen magyar pártra, az RMDSZ-re, két évtized sem telt el, és eljutottunk odáig, hogy 2008-ban már csak négyszázezer magyar voks gyűlt össze, pedig akkor már két magyar szervezet, párt is volt. Az emberek csalódtak a politikában, csalódtak a politikusokban – magyarázta. Mint mondta, a Néppárt célja visszaszerezni a politika becsületét, ehhez hiteles emberek, programok kellenek, és sok-sok munka. A beszédeket követően a tanácstagjelölteket mutatták be.
A lakossági fórum a fiatalok körében rendkívül népszerű, tízéves születésnapját ünneplő baróti Transylmania etnorockegyüttes ingyenes koncertjével ért véget.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2012-05-30: Közélet - :

Utakat rongált meg a víz

Az utóbbi napok esőzései nyomán lezúduló víz több utcát is károsított Kovásznán.
2012-05-30: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Tiszta választásokat akarnak (Kampányban)

Tiszta kampányt és választást igényelnek a Székely­földön működő ifjúsági ernyőszervezetek, köztük a Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit) is – jelentette be tegnap ennek elnöke, Grüman Róbert, az RMDSZ megyeitanácstag-jelöltje.