Felső-Háromszéken, Lemhényben és Szentkatolnán tegnap reggel kilépett medréből a Feketeügy, délutánra azonban apadni látszott, lennebb viszont, Réty és Kökös határában emelkedőben a vízszint, a figyelmeztető határt már túllépte.
Ugyancsak fokozott a készültség az Olt erdővidéki szakaszán és a Bodza patakán Szitabodzánál. A távozó prefektus, György Ervin utolsó hivatali közleménye szerint a megye nagy részében narancssárga vízriadót rendeltek el, az Olt felső és középső szakaszán sárgát.
Szörcse mellett a Feketeügy gátja ereszt, ott a vízgazdálkodási vállalat emberei fóliákkal és homokzsákokkal próbálják megállítani a szivárgást. Szentkatolna és Imecsfalva között a megyei utat lezárták, mert gondok akadtak a Feketeügy ideiglenes hídjánál. Kurtapatak utcáit és az átvezető megyei utat az Esztelnek pataka, illetve a dombokról lezúduló víz öntötte el, egy-egy községi út Zabolán és Torján is víz alá került. Esztelneken mintegy száz, Dobollón kilenc hektár termőföldön, Bácsteleken huszonkét hektár kaszálón és két hektár földön áll a víz. Belterületen is keletkezett kár: Dobollón 12 gazdaságba, Szászfaluban egy udvarba és egy virágoskertbe, Bácsteleken egy kertbe folyt be a megáradt patak. Komollón egy árterületen engedély nélkül felhúzott épületben lakó családot karhatalommal kitelepítettek. A hirtelen lezúduló eső mennyisége négy településen haladta meg az óránként 15 liter/négyzetméteres határértéket: Lemhényben 38, Kovásznán 30,5, Kézdivásárhelyen 18,2, Bodzafordulón 18 liter vizet mértek négyzetméterenként. Tizenegy település polgármesteri hivatalában állandó ügyeletet állítottak: Esztelnek, Lemhény, Kézdivásárhely, Szentkatolna, Zabola, Barátos, Réty, Uzon, Kökös, Dobolló és Barót elöljárói virrasztottak az éjjel. A homokzsákokat előre kihordták, hogy kéznél legyenek, ahol kell.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.