Készültség Orbaiszéken

2012. május 31., csütörtök, Közélet

A napok, hetek óta tartó esőzések ellenére úgy nézett ki, Orbaiszék megússza komolyabb károk nélkül a temérdek csapadékot.

  • Bitánál figyelik a víz szintjét                                                     A szerző felvétele
    Bitánál figyelik a víz szintjét A szerző felvétele

Eddig csupán a gátak közötti árterületek sérültek, a mezőkön nem a folyóvizek áradása miatt jelentek meg kisebb tavak, hanem a talaj telítődött vízzel, immár nem volt képes több csapadékot elnyelni. Tegnap délutánra változott a helyzet. Főként a Feketeügy vonzáskörében több helyen árvízveszéllyel kellett szembenézniük a helyieknek.
A Szörcse szomszédságában lévő Depső mellett tegnap kora délután homokzsákokkal kellett megerősíteni a folyó gátját. A zabolai polgármesteri hivatal erőgépei dolgoztak a veszélyeztetett szakaszon, melléjük legalább ötven önkéntes is felsorakozott. Az Orbaiteleket Szörcsével összekötő út az Ér-hídja közelében víz alá került, gépkocsival nem lehetett áthajtani az arasznál is mélyebb vízen. A lécfalvi bejáróutat a Feketeügy hídját követő részen öntötte el a víz, jó húszcentis vízen áthajtva lehetett csak továbbmenni Várhegy irányába.
Délután négy órakor a bitai bekötőút mellett tucatnyi helybéli figyelte izgatottan, hogyan nő a Feketeügy vízszintje. Szinte szemmel látható volt az ár emelkedése. Ottjártunkkor még néhány centi hiányzott, hogy elérje az aszfaltutat. Tegnap hajnalban a faluban elsőként a folyó közvetlen közelében lakó Bodola Sándor vette észre az árvíz érkeztét. "Hajnali háromkor nyitva volt az ablak, édesanyámmal hallottuk, hogyan surrog egyre erősebben a Feketeügy. Tudtuk, hogy jön az áradás" – mesélte. A bitaiak beszéltek a vízügyi szakemberekkel is, véleményük szerint az ár hét órakor tetőzött. Szabó F. József is aggodalmaskodva figyelte a víz emelkedését. "Figyeljük, hogy nő a Feketeügy, szájról szájra adjuk, ha valahol kiönt. Kell segítsünk egymásnak, rongyos a falu" – mondta, miközben szemét nem vette le a folyóról.
Tavalyelőtt kétszer szigetelte el a falut a világtól az ár, de a bennvalókban nem tett kárt. Utoljára 1970–1972-ben járt a víz a faluban, de mióta megépült a gát, ilyen gond nem volt – elevenítették fel a helybéliek. A két gát közötti legelők elárasztására mindenképp számítottak tegnap délután. A szénafűnek "annyi", idén már nem lesz ott kaszálnivaló, még ha az eső le is mossa az iszapot – mondogatták. "Amíg a vízen szemét úszik lefelé, addig azt jelenti, még mindig árad a patak" – magyarázta Szabó, aki azt is megfigyelte, hogy Bereck, a Kászonok irányában erősen fekete az ég, ott esik az eső, tehát egyelőre apadásra számítani nem lehet – vonta le a következtetést.
Rétynél öt óra tájban a híd aljáig emelkedett a Feketeügy. Az emberek ott is összeráncolt homlokkal figyelték a vizet, de ennél többet nemigen tehettek.
Borosnyó határában tegnap délután még nem volt árvízveszély. Ott álta­lában akkor önt ki a Kovászna vize vagy a Nagypatak, ha a Feketeügy szintje is emelkedik, gyakorlatilag gátat vet az említett patakok lefolyásának. Ugyanez a helyzet a Zágon patakával is, amely akkor önt ki Borosnyó felett, ha nem tud rendesen beömleni a Kovászna patakába.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2012-05-31: Közélet - :

Visszaállítanák a jegyirodát

Elégedetlenek a Kovásznára vonattal érkező turisták és betegek.
2012-05-31: Közélet - Iochom István:

Árvíz Szentkatolnán

Az esőzések miatt annyira megnőtt a Feketeügy szintje, hogy kedden este 9 óra körül le kellett zárni a járműforgalmat Kovászna irányába a kiáradt folyón áthaladó ideiglenes fahídon.