Elmegyek Kádácsba, a malomba. Hát a malom nincs otthon, elment eprészni. Ahajt felütöttem az ostornyelemet az ökrök eleibe, s elmegyek, hogy a malmot keressem meg. Hát megtaláltam az oldalban, ahogy eprészett. Szedek köveket a kezembe, úgy hajigáltam onnét haza. Nézem az ostorom nyelét, hát amíg kijártam az erdőre, akkora jegenyefa nőtt belőle, hogy a teteje szinte a felhőket érte. Szököm a tetejébe, hát látom, hogy már a seregélyek egy likba bele is költöztek. Én bizony felhágok, hogy vegyem ki a fiait, hát a kezem nem fér be a likon. Én bizony fogtam magam, belebújtam. Megrakom a kebelemet madárfiakkal, hát nem férek ki a likon visszafelé. Eszembe jut, hogy otthon van nekem egy rozsdás fejszém. Fogtam magam, elfutottam haza, igen hamar kivágtam a likat, kibújtam.
De hát engem úgy repítettek a seregélyfiak, mint a szél. Egyszer megoldódik a harisnyám szíja, az ingem kicsúszik, s a seregélyfiak kirepültek. Úgy beleestem egy tóba, hogy legalább háromszáz szekér halat kiütöttem. Csakhamar odajön egy mezítelen purdé, ahajt a kebelibe berakja, mind elviszi. Én a tóból ki akartam mászni, de nem tudtam. Hát látom, hogy ott, a martján szökdösik egy kicsi leánykamadár. Hívom, hogy húzzon ki onnét, de hát bizony nem jön. Megharagszom, kapom a fejszémet, úgy belehajítom abba a kicsi madárba, hogy a tolla mind lejött róla, az egész környéket mind ellepte.
Egyszer kivánszorgok nagy bajjal, hogy keressem meg a fejszémet a tollúban, de hát sehol sem kapom. Én bizony fogom magam, meggyújtom a tollat. A hamuban keresni kezdem a fejszémet, hát csak a nyelét kapom meg, a fejsze elégett. Megyek a malomba, hogy lássam, meg van-e őrölve a gabonám. Hát a víz megitta az ökrömet, keresem a vizet, hát a malom elvitte, én ott maradtam a nagy semmivel.