Martonyi szlovák kollégájával találkozott
Sokkal jobbnak nevezte a külügyminiszter tegnap a magyar–szlovák kapcsolatokat annál, amilyennek látszanak. Martonyi János szlovák kollégájával tartott budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a vitás kérdések megoldásáért folyamatos párbeszédre van szükség a két kormány között.
Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter azt mondta: Pozsony eltökélt abban, hogy a nemzeti kisebbségek jogait a jelenlegi szinten megőrzi, ahol lehet, továbbfejleszti, és abban is, hogy ott is megmaradjanak a magyar kisebbség jogai, ahol csökkent a számuk a legutóbbi népszámlálás szerint.
Orbán: győztes nemzet a magyar
Orbán Viktor szerint az elmúlt ezer év azt bizonyítja, hogy a magyar nemzet győztes nemzet, Magyarország győztes ország, és "az elmúlt két év kormányzása ennek a ténynek a nyílt bevallására épült". A miniszterelnök a kormánya elmúlt két évét értékelő budapesti konferencián közölte: szerinte sikeres két esztendőt tudhatnak maguk mögött, továbbá kitért arra is, hogy el kell utasítani az EU által javasolt válságkezelést, ám ezt a diplomácia "táncrendje" miatt úgy kell előadni, "mintha barátkozni szeretnénk". Hangsúlyozta: szakítani kell az önsajnálattal, a beletörődéssel, a csak a mát éljük túl logikával, a mások lábán állással, a mások pénzén éléssel és azzal a politikával, hogy "tanuljunk meg inkább kicsik lenni".
Magyarellenesség a Kárpát-medencében
Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint a Nyirő-újratemetés kapcsán történtek fájó módon mutatják meg, hogy a trianoni sebek még mindig gyógyulásra várnak, és még mindig magyarellenesség uralkodik a Kárpát-medencében – jelentette ki Vona Gábor tegnap. Kifejtette: a trianoni évforduló talán lehetőséget teremt mindenkinek arra, hogy átgondolja, az elmúlt huszonkét év határon túliakkal kapcsolatos politikája – ami sok esetben a visszahúzódásra, a bátortalanságra és a megalkuvásra épült – sikeres volt-e vagy sem. "Ez az én szempontomból költői kérdés, egyértelműen sikertelen volt, ezért a magyar külpolitikának sokkal erőteljesebb és határozottabb érdekérvényesítésre van szüksége" – fogalmazott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.