Újabban akár megyehatáron kívüli, új munkahelyet is el kell fogadniuk a tömegesen elbocsátottaknak, ellenkező esetben nem kapják sem a bánatpénzt, sem a munkanélküli-segélyt.
Míg eddig a tömegesen elbocsátottak lakhelyüktől ötven kilométeren belüli állást nem utasíthattak vissza következmények nélkül, ez most megváltozott: a félszáz kilométeres határt eltörölték, így egy háromszéki szakmunkás akár konstancai állást sem utasíthat vissza, s ha megteszi, nem folyósítják a szociális juttatásokat — közölte Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal igazgatója. Ez a rendelkezés már érinti az árkosi, illetve berecki katonai alakulatoktól tömegesen elbocsátott tizennyolc civil alkalmazottat, az állami erdészettől távozó tizennyolc, illetve a december folyamán a sepsiszentgyörgyi textilgyártól búcsúzó mintegy kétszáz dolgozót. Kelemen szerint egyébként a textilgyárban decemberben 228 munkahelyet szüntetnek meg, s bár a kereskedelmi társaság vezetőségének vannak olyan elképzelései, hogy ennél kevesebben, százhetvenen távozzanak, az alkalmazottakkal való beszélgetésekből az derült ki, hogy ők nem akarnak maradni, más részlegen dolgozni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.