Jelentősen nőtt a megye juhállománya. Tavalyhoz képest idén húsz százalékkal több állatra kértek szubvenciót, a létszám meghaladja a 130 ezer főt.
Mi a titka a juhseregek látványos növekedésének? – kérdeztük a megye egyik legjelentősebb juhtenyésztőjét, Simon Györgyöt.
– Nem is annyira a juhok piacának növekedéséről beszélhetünk. Inkább a bárányok, hízott berbécsek kereslete nőtt igazán. Inkább a külföldi felvásárlók verték fel a piacot. Manapság már jobban megéri egyben, akár élve eladni a bárányokat, mint levágva, piacon árulni. Ez látszott a húsvéti időszakban is, alig voltak árusok a piacon. A bárányok leginkább az arab országokba és Törökországba jutnak. Ha ki lehetne iktatni a köztes kereskedőket, s közvetlenül a külföldi felvásárlónak adhatnánk el az állatokat, a haszon még nagyobb lenne. Mostanában próbálkoznak a húsjuhok bevezetésével, de az éghajlati és terepviszonyok nem kedveznek ezeknek. Szerintem a nálunk leginkább bevált fajta a pirospofájú juh. Ez bírja legjobban az itteni körülményeket, és vegyes hasznosítást hoz. A juhállomány szaporodása a támogatásoknak is köszönhető, igaz, azt még nem tudjuk, idén mennyi lesz a szubvenció. (Bokor)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.