KampánybanAmerikai diplomata tájékozódott Háromszéken

2012. június 5., kedd, Közélet

Elsősorban emberjogi kérdésekről tájékozódott múlt héten Sepsiszent­györgyön Micah Savidge, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti követségének politikai attaséja és Rodica Bârlănescu politikai szakértő.

Nemcsak a román és magyar pártok képviselőivel találkoztak, de a Székely Nemzeti Tanács tevékenységére is kíváncsiak voltak – derült ki Gazda Zoltán és Kulcsár-Terza József tájékoztatójából.
Rodica Bârlănescu három évvel ezelőtt is járt Háromszéken, és most is meglepően tájékozottan érkezett amerikai kísérőjével együtt. Első­sorban az emberi jogok tiszteletben tartására voltak kíváncsiak, külön meghallgatták az SZNT, majd az MPP tájékoztatóját.
Gazda Zoltán elmondta: ismertették a nem hivatalos népszavazás körülményeit, elmondták, milyen akadályokba ütköztek, ám mindezek dacára mégis sikerült megvalósítaniuk. Bemutatták azt is, az önkormányzati munkában miképpen csapódtak le az SZNT kezdeményezései, hogyan valósult meg több helyen például a székely szimbólumok használata. Beszámoltak az állampolgári kezdeményezés megszervezéséről és az elmúlt esztendőkben megtartott nagygyűlésekről, kérdésre válaszolva elmagyarázták azt is, miért lenne fontos Székelyföld területi autonómiája. Átadták a vendégeknek a székelyföldi autonómiastatútum háromnyelvű változatát, akik értékelték, hogy angolul és románul is elolvashatják. Megállapodtak abban, hogy tartják a kapcsolatot, azonnal értesítik a követség munkatársait, ha említésre méltó dolog történik a régióban.
Az MPP megyei elnöke az anyanyelvhasználatban felmerülő hiányosságokat említette a követség munkatársainak, meglátása szerint nem valósult meg az igazi kétnyelvűség, hiszen a megyei tanács ülésein felszólalhatnak ugyan magyarul, de maguknak kell románra is lefordítaniuk mondandójukat. Ismertették kapcsolatukat az SZNT-vel – támogatják a testület kezdeményezéseit – és a többi magyar párttal. Kulcsár-Terza József szerint a vendégek véleményt nem fogalmaztak meg, de azt elmondták: fontosnak tartják a jobboldal szerepét. Szükség van ránk – így fogalmaztak, mondta el Kulcsár Terza József.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2012-06-05: Közélet - Iochom István:

Trianon-megemlékezések Kézdivásárhelyen

Tegnap délelőtt Kovászna és Vrancea megye határánál, a Vas-kútnál – ahol a Láros Közbirtokosság kezdeményezésére és támogatásával Ozs­do­lától tizenhárom kilométerre 2008 ősszén felújítottak egy első világháborús sírt, és emlékkeresztet állítottak – mintegy ötven ozsdolai és kézdisárfalvi hagyományőrző emlékezett a trianoni békediktátum 92. évfordulóján.
2012-06-05: Közélet - Farcádi Botond:

Brassó–Háromszék együttműködés (Kampányban)

Székelyföld–szórvány együttműködési meg­állapodást írt alá tegnap Nemes Előd, az EMNP háromszéki és Toró Tamás, az alakulat Brassó megyei elnöke.