KampánybanÖnszerveződésre tanítanák a gazdákat

2012. június 5., kedd, Közélet

Szegénység, kilátástalanság uralkodik a háromszéki falvakban, pedig minden környezeti feltétel adott ahhoz, hogy a mezőgazdaság stabil megélhetést biztosítson az itt élők számára, a korábbi szerveződési kísérletek azonban kudarcba fulladtak, az emberekhez nem jut el információ, és félnek a pályázatoktól – összegezte háromhetes vidéki kiszállásainak, gazdafórumainak tanulságait dr. Kovács István.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszentgyörgyi tanácstagjelöltje és Kinda Zalán, megyeitanácstag-jelölt leszögezte: világossá vált, ismét közösségben kell gondolkodni, klaszteres megoldásokban, tagosításban, szövetkezetekben, csak így lehet eredményeket elérni, pályázni. Sze­rintük most már hajlandóság is mutatkozik az emberekben a szövetkezésre, civil szerveződésekre, szakmai társulásokra van szükség, ebben kívánnak ők segítséget nyújtani – nem csak kampányban, hanem azt követően is, függetlenül attól, ki nyeri a voksolást, hiszen hosszú távon gondolkodnak, a néppárt pedig elsődleges feladatának tekinti, hogy önszerveződésre tanítsa a gazdákat.
A néppártiak újabb kampányrendezvényeket is bejelentettek a hétre: a korábban már említett Ghymes-koncert (szerda este hét órától Sepsiszentgyörgyön a kultúrpalotában), Ütő Gusztáv performansza (kedden három órától az Erzsébet parkban) mellett pénteken vidékfejlesztési gazdafórumot tartanak (valószínűleg a rétyi Tavirózsa Szállóban), ahová minden községből várják az érdeklődőket, nem csak a nagygazdákat, hanem a kisebb termelőket, állattenyésztőket is. A rendezvényen részt vesz többek között Budai Gyula is, a budapesti kormány vidékfejlesztési államtitkára. Mint Nemes Előd, az EMNP megyeitanácselnök-jelöltje elmondta: a találkozón számba veszik azt is, mit kellene tenni, hogy Székely­föld ne jusson Magyarország sorsára, ahol rendkívül megcsappant az állatállomány.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2012-06-05: Közélet - Farcádi Botond:

Brassó–Háromszék együttműködés (Kampányban)

Székelyföld–szórvány együttműködési meg­állapodást írt alá tegnap Nemes Előd, az EMNP háromszéki és Toró Tamás, az alakulat Brassó megyei elnöke.
2012-06-05: Közélet - Farkas Réka:

MPP az emberek pártján (Kampányban)

Sepsiszentgyörgyi jelöltjeit mutatta be a Magyar Polgári Párt péntek esti fórumán a megyei könyvtár Gábor Áron Termében. A találkozó nemcsak tervekről, a következő négy év programjáról szólt, hanem megvonták az elmúlt mandátum mérlegét is.