A bálványosfürdői hideg fürdőknél terepfelméréssel kezdődött hétfőn a Taierling fivérek által kezdeményezett kalákamozgalom Csiszárfürdő felújításáért.
Az egykori tulajdonos, Csiszár Dénes ükunokái, Taierling Johann és Péter Ferenc a fürdőépítést helyi cégekkel és hétvégi közmunkával szeretnék kiviteleztetni a mai igényeknek megfelelően. A látványtervek szerint korszerű megoldással, aránylag kevés pénzből rendbe lehet tenni a hideg fürdőket úgy, hogy legalább egyet télen is használni lehessen. A terepszemlén a tulajdonosok és három munkatársuk mellett a kászonimpéri Tóth-Kovács Áron építész, a kalákamozgalom egyik alapembere vett részt. A Csokoládé-medencénél csupán a padolást javítják, hogy a nyár folyamán használni lehessen, első lépésként a Timsós- és a gyermekmedence felújítását kezdik el. Mivel hét évi folyamatos kilincselés után sem kapták vissza őseik torjai erdeit, a szükséges csere-, bükk-, akác- vagy lombhullató fenyőfaanyagot adományból, felajánlásból oldják meg. Az ácsmesterek mellé önkéntesekre is számítanak. Várnak mindenkit, akinek fontos Csiszárfürdő jövője, és szívesen fogadják javaslataikat, ötleteiket, segítségüket. Találkozás hétfőn tíz órakor a kézdivásárhelyi Gábor Áron téren, ahonnan fél tizenegykor indulnak Csiszárfürdőre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.