A francia diákok egy része tüntetett, más része a miniszterrel tárgyalt
Szélsőbaloldali diákszerveztek felhívására több ezer diák és gimnazista tüntetett tegnap francia városokban a felsőoktatási intézmények autonómiáját előíró törvény visszavonását követelve, miközben az öt legjelentősebb mérsékelt diákszervezet képviselőivel a válságból való kiútról tárgyalt Valérie Pécresse oktatási miniszter. Az augusztusban elfogadott autonómiatörvény a kormány által is elismerten alulfinanszírozott egyetemek vezetőinek lehetővé teszi a magántőke jelentős bevonását a felsőoktatásba, aminek a következménye a tiltakozók szerint annak ,,privatizálása" lenne.
A 85 francia egyetem fele, a 2500 állami középiskolából pedig hetven vesz részt az egy hónapja tartó tiltakozó megmozdulásokban. A rendőrség szerint Párizsban háromezren, a szervezők szerint tízezren, Marseille-ben 1000—1500-an, Bordeaux-ban 1500—2000-en, Rouenban 1500—2000-en, Lyonban 850—2000-en, Lille-ben három-négyezren tiltakoztak az utcákon a törvény és a kormánnyal megkezdett tárgyalások ellen. Már a hét végén törések mutatkoztak a diákok megmozdulásában, amikor a legerősebb hallgatói szervezet, az UNEF jelezte: nem akarja a törvény visszavonását, hanem a jelenleg évi tízmilliárd eurós felsőoktatási büdzsé emelésében látja a válság megoldását, nevezetesen a törvény módosítását szeretné a diákok szociális helyzetét érintő pénzügyi kérdésekben, és ez ügyben tárgyalni kíván a kormánnyal. (Míg a középfokú oktatásban a tanulókra fejenként évente tízezer eurót költ az állam, addig a hallgatók fejkvótája jelenleg évi hétezer euró.) Annak bizonyítására, hogy az állam nem akar kivonulni a felsőoktatásból, Francois Fillon miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy öt év alatt ötven százalékkal emeli meg a kormány a felsőoktatásra fordított összegeket, ami évi egymilliárd eurós többletet jelent. Az oktatási miniszter pedig jelezte: a diákok anyagi félelmeit illetően hajlandó a párbeszédre, de ,,a törvény visszavonása szóba sem jöhet". A tegnapi megbeszélést követően Bruno Julliard közölte, hogy jelentős előrelépések történtek. Az egyetemeken mindennaposak a sokszor fizikai erőszakba torkolló konfliktusok a tantermeket elfoglaló tiltakozók és a blokád feloldását követelő diákok között. Az is előfordult, hogy a rendőrség az egyetem vezetőségének kérésére kiürítette vagy biztonsági okokból lezárta az épületeket.
Oroszok Prágában
Az orosz titkosszolgálatok állítólag megpróbálják befolyásolni és támogatni azokat a civil mozgalmakat, amelyek tiltakoznak a csehországi amerikai radarállomás létrehozása ellen — közölte hétfőn este a közszolgálati Cseh Televízió CT24 hírcsatornája. A civil mozgalmak képviselői a vádat határozottan visszautasították, koholmánynak minősítették. Hasonlóan nyilatkoztak a prágai orosz nagykövetség diplomatái is. A CT24 szerint ezeket az információkat a Biztonsági Információs Szolgálat (BIS) legújabb beszámolója tartalmazza, s ilyen értesüléseket szerzett a katonai kémelhárítás is.
Nehéz a finnugorok helyzete
Oroszországban sanyarú a finnugor kisebbség helyzete — hangsúlyozta Szent-Iványi István liberális európai parlamenti képviselő tegnap Brüsszelben a finnugor együttműködésről az EP épületében tartott szemináriumon. Felhívta a figyelmet arra a javaslatára, hogy az Európai Unió nyújtson két és fél millió euró támogatást az oroszországi finnugor kisebbségnek. A szemináriumot három liberális EP-képviselő — Szent-Iványi István mellett a finn Kyösti Virrankoski és az észt Toomas Savi — szervezte, egyebek közt azzal a céllal, hogy megvitassák, milyen szerepet tölthet be az unió az immár hét évtizedes múltra visszatekintő finnugor kulturális együttműködés támogatásában.
Irán új ballisztikus rakétát gyárt
Irán új ballisztikus rakéta gyártását jelentette be tegnap. Mosztafa Mohammad Nadzsar iráni védelmi miniszter, akinek szavait a Fars félhivatalos hírügynökség idézte, csupán annyit közölt, hogy az új, Asura nevet viselő rakéta 2000 kilométer hatótávolságú. Eddig az iszlám köztársaság egy hasonló hatótávolságú rakétával rendelkezett, a Sahab-3-mal, amellyel elérheti Izraelt, valamint a közel-keleti térségben lévő amerikai katonai bázisokat.