Nagyborosnyón született a tegnapi választás legnagyobb orbaiszéki meglepetése. Az RMDSZ jelöltje, Lőrincz Kálmán 69 szavazattal maradt el az EMNP jelöltje, Szőcs Levente mögött – tudtuk meg a Néppárt lécfalvi vezetőjétől, Kertész Barnától.
Szőcs, aki korábban RMDSZ-színekben volt a község alpolgármestere, két hónappal ezelőtt lépett ki a szövetségből hat tanácstag társával együtt, és megalapították a Néppárt helyi szervezetét.
Tegnap este tíz óra után több százan gyűltek össze a polgármesteri hivatal előtti téren, az emberek szó szerint vállukra vették az új polgármestert, így ünnepelték a győzelmet.
A győzelem a nemzeti liberálisokkal kötött egyezség – mely szerint ők nem indítottak polgármesterjelöltet – eredménye is – mondta el Kertész Barna.
„Kemény munkával értük el ezt az eredményt. Első lépésként át fogom szervezni a polgármesteri hivatalban a munkaköröket, meg kell néznünk, pontosan mennyi pénzzel, adóssággal rendelkezünk, azt is, honnan lehet pénzt szerezni. Tárgyalni fogunk más pártokkal is, mindent megteszünk, hogy előremozdíthassuk Nagyborosnyót” – nyilatkozta az este Szőcs Levente.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.