A nagyajtai ember, a falu unitárius egyháza és annak lelkészei, a nevét viselő általános iskola tanári kara nem marasztalható el, hogy nem ápolta volna a költő, püspök és népdalgyűjtő Kriza János (1811–1875) emlékét, akkor is, amikor az nem volt a legkönnyebb.
A diktatúra éveiben esetleg egy-egy Krizára való hivatkozást, általa gyűjtött népdalt – miként azt a korabeli költő nevezte: a nép „elmevirágit” – megtűrtek. E sorok írója is láthatta, nagytiszteletű néhai Gál Jenő (1926–1998) nagyajtai unitárius lelkész és köri esperes a lelkészi lakás irodáját úgy rendezte be, hogy az egyben Kriza-emlékszoba is volt. Hadd lássák és hallgassák mindig a hívek azt, amit a Krizákról tudnia kell a nagyajtai embernek.
A lelkész irodája és a lelkészi lak utcára néző homlokfalán lévő Kriza-emléktábla helytörténeti kuriózumként szolgált az ide érkező turista számára. Az iroda falán ott állt Kriza egykori szülőházának rajza, amit a lelkész ismeretlen szerző munkájaként mutatott be, csak utóbb derült ki, hogy az író és geográfus utazó Beder Tibor készítette Gál Jenő kérésére, amikor fiatalon két évig Nagyajtán földrajztanárként dolgozott. S mert a rajz okán kérdőre vonta Bedert az akkori politikai rendőrség, a lelkész a kivitelező nevét titokban tartotta.
Az iroda falán volt látható huzamosabb ideig egy fehér hajú aggastyán portréja is, melyről azt tartották, hogy a „csonka pap”, vagyis Kriza János öregkori arcmása, hogy utóbb kiderüljön: az emigrációban élő Kossuthot ábrázolja.
Ott őrzött a lelkész néhány Kriza-kötetet és egy „korcsiját”, alacsony, gyermeknek való szánt, amiről azt mesélte, hogy azzal még a gyerek Kriza játszadozott. Ezt azonban már mindhiába kerestük az emlékházban kiállított, amúgy is kevéske Kriza-ereklye között.
E sorok írójának, miközben az emlékszoba tárgyait szemlélte, kevésbé ismert, Krizával kapcsolatos emlék, amolyan korrigálásféle jutott eszébe, melyről éppen most kínálkozik a legjobb alkalom szólni. Lehet-e még annyi idő eltelte után is valami újat mondani a témakörről? A felelet már csak azért is igen, mert halála után csupán maroknyi nyelvész, irodalomtörténész és néprajzkutató foglalkozott behatóan a Krizával kapcsolatos kérdésekkel. Nos, az őhozzá vezető szálakon szülőfalumig, Árkosig lehet eljutni, hiszen ott élt és dolgozott az a Lőrinczi Elek (1821–1863) unitárius iskolamester, népmesegyűjtő, aki lejegyezte az unitárius harangozó, a mesemondó Kóta Gyurka (1825–1868) meséit, melyeket átírt és helyenként korrigált Kiss Mihály (1809–1889) helybeli unitárius lelkész-esperes, templomi énekek szerzője, egyházi író, néhai Borbáth Károly (1931–1980) szerint Kriza „szívbéli barátja”, s majdnem biztos, hogy tőle származik, tehát Árkosról az összes háromszéki Kriza-mese. (Az unitárius énekeskönyv 6. számú énekét éppen Kiss Mihály írta, aki bár Tordán született, a sepsikőröspataki népes Kiss-família tagja volt.) Pap és kántor – mindketten ott nyugszanak az árkosi temetőben.
Borbáth Károly, a vargyasi iskola későbbi tanára és névadója azonban így ír a Székelykeresztúri Múzeum 1974-ben megjelent emlékkönyvében: A névről ismert legelső magyar mesemondók sorát most Kóta Gyurkával gyarapítjuk, akinek a Kóta bizonyára csak mellékneve volt, tehát még igazi nevét sem tudjuk. Itt jegyezzük meg újabb adalékot szolgáltatva a Kóta családnévhez, hogy a Kóták az Árkossal szomszédos Sepsikőröspatakon éltek, de a családnak egy ága átszármazott Árkosra. Kóta Gyurka „egyike a legelső mesemondóknak, akit a magyar folklórban ismerünk” – írta Faragó József –, mint özvegyen maradt édesanyjának „nem törvényes” gyermeke, anyja első férje Kóta Mihály (1822–1849) harangozó vezetéknevét viselte. A Kóta nem nevezgető, nem ragadványneve lehetett a mesemondónak – állította e sorok írójának még éltében nagybátyja, az Árkoson élő id. Ördögh Ferenc (1904–1985), aki szerint ősei szintén Sepsikőröspatakról származtak, édesanyja pedig Kóta Ágnes volt! A vallomás alapján bizton állíthatjuk, hogy a Kriza-féle gyűjtésben szereplő, háromszékinek mondott mesék kútfője a Kóta nevet viselte, s nem lehet azt bizonyítani, miként Borbáth megkísérelte, hogy állítólagos apjának, avagy mostohaapjának, Péterfi Györgynek a nevét utólagosan felvette volna. Péterfi 1855-ben vette feleségül Kóta Gyurka özvegy édesanyját, amikor a kis Kóta már ötéves gyerek volt. 1868 óta sok víz folyt le az árkosi Geje patakán, Kóta Gyurka jeles mesemondó sírja jeltelen az árkosi temetőben.
Mifelénk a temetők – mondhatnánk – kevésbé gondozottak, jeles emberek, személyiségek sírhalmai, sírkövei, sírjelei jobbára feledésbe merülnek, elpusztulnak, eltűnnek. A temetők emlékhelyek, intézményesen is menteni-ápolni kellene történeti értékeiket!
