Adósok otthonait árverezik

2012. június 14., csütörtök, Közélet

Óriási kinnlévőségeit próbálja törvény adta lehetőségekkel élve behajtani a sepsiszentgyörgyi Közüzem Rt., az adósok főként lakótársulások.

  • Lakás nélkül maradhatnak azok, akik nem fizetik a vízszámlát                                                                 Albert Levente felvétele
    Lakás nélkül maradhatnak azok, akik nem fizetik a vízszámlát Albert Levente felvétele

A cégek és egyéni szerződéssel rendelkező magánszemélyek esetében jobban működik a vízmegvonási rendszer mint utolsó, megszorító intézkedés. A nyilvántartásokban olyan megyeszékhelyi család is szerepel, amely 1993 óta nem fizetett, tartozása 18 000 lej.
A lakóbizottságok képviselőinek leggyakoribb panasza, hogy a lakók nem fizetnek, így a társulás sem tud megfelelően törleszteni – mondja érdeklődésünkre Aczél Kata, a Közüzem Rt. jogtanácsosa. „Nem célunk a szolgáltatás megszüntetése, a jól fizetőket sem akarjuk büntetni, ám a jelentős elmaradást felhalmozó társulások ügye végül bíróság elé kerül. Az érintett bizottságok pedig csak ritkán folyamodnak hasonló eljáráshoz, hogy a rosszul fizető lakókat törlesztésre bírják” – fűzi hozzá.
Megoldás lehet a tartozások behajtására az az eljárás, melyet tavaly óta alkalmaz a vízszolgáltató: szerződésben rögzíti és átveszi a lakótársulásoktól a rosszul fizetők adósságát. 2011-ben húsz hasonló megállapodás, ebben az évben további kilenc jött létre, áprilistól pedig összesen tizenöt ügyben fordultak a bírósághoz.
Tavaly 15 esetet orvosolt végrehajtó, nyolc esetben fizetésmegvonást rendeltek el az elmaradt díjak begyűjtésére. Lakások árverezésére csak abban az esetben kerül sor, ha az adósnak nincs jövedelme vagy az évek óta halmozódó tartozás törlesztése évekbe telne. Egy héttel ezelőtt hét adós ingatlanjának eladását hirdették meg (ezek közül hat Csíki negyedi, garzonok, illetve két- és háromszobás tömbházlakások), jelentkezők hiányában az árverést jövő hónapban megismétlik.
Aczél Kata szerint az érintettek nem veszik komolyan a felszólításokat, jogi eljárásokat: a tavaly átvett tartozások tulajdonosai nem keresték fel a szolgáltatót, nem próbálták meg rendezni helyzetüket, holott esetenként lehetővé tennék a felhalmozott tartozás részletekben történő befizetését a cég székhelyén.
A jogtanácsos arra is felhívja a figyelmet: a lakóknak jogukban áll a társulásoknál ellenőrizni, hogy az általuk befizetett összegek célba értek-e, s akár a javításokra beszedett díjak számláit is elkérhetik. Gyanúra adhat okot az is, ha egy tömbházban nem függesztik ki rendszeresen a befizetésre váró összegek listáját – mondja, és olyan társulást említ példaként, melynek tartozása több mint százezer lej, az elmúlt egy évben azonban csupán kétszer fizetett, egy másik pedig 2009-től egyáltalán nem törlesztett, idén végül a felszólításra reagált.
Sepsiszentgyörgy 168 lakótársulásának közel fele kisebb-nagyobb tartozásokat halmozott fel a Közüzemnél, van, ahol 200 ezer lej az elmaradás, holott az egyik alapvető és legolcsóbb szolgáltatásról van szó: ezer liter víz ára 2,9 lej, a csatornadíj pedig köbméterenként 2 lej – magyarázta a jogtanácsos.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2012-06-14: Máról holnapra - B. Kovács András:

Szorongattatások idején

A román választásokon a negatív közhangulat tört felszínre június 10-én, méghozzá oly erővel, hogy teljesen felforgatta az erőviszonyokat, mi több, mondhatni maradandó kárt tett bennük.
2012-06-14: Közélet - Farkas Réka:

Újabb zászlócirkusz (Támad a távozó prefektus)

Várhatóan nem lesz hosszú ideig kormánybiztos Codrin Munteanu – nem leváltják, hanem Bukarestben kap rangosabb tisztséget.