Tragédia NagybaconbanVád alá helyezték a rendőrt

2012. június 14., csütörtök, Közélet

A szombat esti nagybaconi tragédia után, tegnapi kihallgatását követően az ügyészség vád alá helyezte Bedő Imre rendőrbiztost, aki a kivizsgálás ideje alatt szabadon védekezhet, ám megtiltották, hogy harminc napon belül elhagyhassa az országot.

Mint arról beszámoltunk, a helyhatósági választások előestéjén az MPP nagybaconi listavezetője tragikus körülmények között életét vesztette. A 43 éves férfi vacsorára hívta a rendőröket, majd egyikük pisztolyával véletlenül főbe lőtte magát, s szörnyethalt. Az ügyészség kedden nyitotta meg a bűnügyi iratcsomót egyetlen gyanúsítottal. A jelen lévő négy rendőr közül kettő nem volt szolgálatban, őket, valamint a gyanúsított társát tanúként hallgatták meg. Bedő Imre, akinek szolgálati fegyvere okozta a tragédiát, kedden kimentette magát a kihallgatás alól, mivel szabadnapos volt. Tegnap kora délután a megyei ügyészségen kihallgatták.
Romeo Marcel Antonescu ügyész érdeklődésünkre elmondta, a vádlott tegnaptól kezdődően harminc napig nem hagyhatja el az országot. A vádpontok a következők: nem szándékos emberölés, szolgálati hanyagság, a fegyverekre és lőszerekre vonatkozó szabályzat be nem tartása, valamint közúton való ittas vezetés.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2012-06-14: Közélet - Iochom István:

Ozsdolán néppárti lesz az alpolgármester

Az Erdélyi Magyar Néppárt Felső-Háromszéken tizenkét önkormányzati képviselői helyet szerzett meg a június 10-i helyhatósági választásokon, öt tanácsi mandátummal Ozsdolán aratva legnagyobb győzelmét.
2012-06-14: Közélet - Fekete Réka:

Ezer csoda az erdei iskolában

Hányféle fecske tanyázik vidékünkön, és miért van belőlük kevesebb, mint régen? Miért kell júniusban gyűjteni és szárítani az aszat és a csorbóka magtobozát, ilyenkor eltávolítani az elfoglalt fészkekből a fiatlan tojásokat?